Gabriela Cattuzzo brazil sztárgémer, akinek Twitch-csatornáját közel 90 ezren követik, és akit a népszerű hardvergyártó, a Razer szponzorált korábban. A hangsúly ezúttal a múlt időn van.

Történt ugyanis, hogy Gabriela megosztott egy képet a Twitteren, melyen az volt látható, ahogy egy rodeóbikán pózol. A kép alá aztán az egyik kevésbé úriember követője odakommentelte, hogy

„rajtam annyit lovagolhatnál, amennyit csak akarsz”

és aztán elszabadult a pokol.

Gabriela ugyanis nem hagyta szó nélkül a dolgot, és az udvariatlan kinyilatkoztatás utáni kommentháborúban azt találta leírni, hogy

„Mindig akad egy seggfej, aki faszságokat beszél és tárgyiasítja a nőket, még akkor is, ha az illető csak viccelt. Épp emiatt szemetek a férfiak.”

Erre aztán válaszul még nagyobbra dagadt a szarlavina, mely végül odáig vezetett, hogy Gabriela törölte az eredeti posztot. Addigra azonban már a Razer PR-osztályára is eljutott a nem túl szép történet híre, és az illetékesek végül úgy ítélték meg, hogy a hölgy nyilatkozata túl szélsőséges volt ahhoz, hogy szó nélkül hagyják. Először is egy közleményben elhatárolódtak Cattusso kisasszony kommentjétől a szokásos „az együttműködőink véleménye nem feltétlenül egyezik a Razer hivatalos álláspontjával” szöveggel, majd bejelentették, hogy nem fogják meghosszabbítani Gabriela napokban lejáró szerződését.

A cég döntése természetesen nem aratott osztatlan sikert. Leginkább a női követők nyilvánították ki nemtetszésüket. Ahogy az egyik felhasználó írja:

„Amikor a férfiak viccelnek nemi erőszakkal vagy rasszizmussal, az önkifejezés szabadságára hivatkoztok, amikor azonban egy nő ír valamit, ami sérti a fiúkat, soha nem késlekedik a válasz.”

Nem sokkal ezután Cattusso bejelentette, hogy mivel már halálos fenyegetéseket is kapott azóta, egy időre visszavonul a közösségi médiától.

És mindez egyetlen bunkó komment miatt.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve