A Disney+-on már elérhető a Határtalanul Chris Hemsworth-szel című sorozat, melyet a világhírű színész a National Geographickal együttműködve hozott tető alá.

A szériában a stáb élén Hemsworth a hosszú, egészséges élet titkát kutatja, és az ötödik, memóriáról szóló rész egy sokkoló felismeréssel járt a számára. Az epizódban ugyanis elvégeztek vele egy genetikai tesztet, melyből kiderült, hogy a színész az átlagosnál hajlamosabb az Alzheimer-kór kialakulására.

Ezt a vizsgálatot végző orvos, a sorozatban is szereplő Peter Attia közölte vele a felvétel előtt telefonon, de akkor még Hemsworth saját elmondása szerint nem állt össze előtte teljesen a kép, így amikor felvétel közben már részletesebben átbeszélték a teszt eredményeit, a kamera előtti reakciója teljesen hiteles volt.

Erről ő maga a Vanity Fairnek is beszélt, megemlítve, hogy a nagyapja is ebben a betegségben szenved, és már nagyon nehezen lehet vele kommunikálni.

Az elhatározás, mely szerint a jelenleg futó projektjei után hosszú szabadságra vonul a színészettől, a hatodik epizód forgatása során született meg benne. Ebben a részben a halálról és az elmúlásról volt szó, ami nagyon megérintette a sztárt. Elmondta, hogy eszébe jutott a családja és az is, hogy ő maga már hosszú ideje csak forgatásról forgatásra vonul, miközben a gyermekei is egyre idősebbek.

Hemsworth nem akarja azt, hogy ezek az évek úgy múljanak el, hogy alig van a szeretteivel, ezért döntött a szünet mellett. Neki egyébként az egyik legnagyobb félelme, hogy idős korára szellemileg és így fizikailag is leépüll, ezért különösen sokkolta a genetikai teszt eredménye.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés