Bobby Holland Hanton tehetséges álomgyári szakmunkás, közelebbről dublőr és kaszkadőr, még közelebbről Chris Hemsworth dublőre a Marvel-mozikban.

Ami egyébként első hallásra baromi jó bulinak tűnhet, hiszen a Marvel mozijainak forgatásain legendásan jó légkör uralkodik, arról nem is beszélve, hogy Kevin Feige az elmúlt bő évtizedben filmtörténelmet írt, és ennek elképesztő dolog lehet a részének lenni.

Igen ám, de ha az ember egy olyan végsőkig elhivatott figurának a dublőre, mint amilyen Chris Hemsworth, alias Thor, az néha igen komoly melót követel meg az illetőtől.

Hanton a napokban egy rádióműsornak panaszkodott egy kicsit, melynek során elmondta, hogy amikor először meglátta Hemsworthöt a Thor: Love and Thunder forgatásán, alig akart hinni a szemének. Állítása szerint

a színész most a legnagyobb Thor, akit valaha látott.

Hogy elképzelhesd, mekkora, mutatunk egy tavaly novemberi képet az Instagramról...

...illetve egy lesifotót a forgatásról, melyen egy akkora kar figyel bele a kamerába, amit igazából már fotosoppolni is tök felesleges:

Ugye, hogy ugye!

Hanton a találkozás után meg is köszönte a sztárnak a sok gyúrást:

Köszi, haver, hogy így megnehezítetted a dolgom!

Elmondta, hogy most már ugyanazt az edzéstervet és diétát követi, amit Hemsworth, ami azt jelenti, hogy naponta kétszer edz és kétóránként kell ennie, aminek az lett az eredménye, hogy már nem is élvezi az evést, inkább robotüzemmódban lapátolja befelé a kalóriákat.

Itt egy korábbi kép Hantonról Hemsworth társaságában, szemléltetés céljából:

Az interjú során még meg is jegyezte, hogy

jelenleg annyit edz és eszik, és ennek köszönhetően akkora izomtömeget pakol magára, ami szerinte már komolyan megterheli a testét.

Nos, úgy tűnik, ezzel búcsút is inthetünk a Végjátékban látott tohonya Thornak, aki inkább volt vicces, mint kemény. Bizonyosan jár a dolog némi plusz melóval a dublőr számára, de a nézők legalább jól járnak vele.

Ez is érdekelhet:

Brutálisan jól néz ki a The Falcon and the Winter Soldier új előzetese

Amerika Kapitány pajzsa többször is beköszön, és úgy tűnik, Bucky is kézbe fogja majd a sorozatban. Nagyon néznénk, de még március 19-ig várnunk kell rá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés