A Deadline nagyon jó hírrel zárta a hetet: végre elkészülhet a Constantine, a démonvadász című 2005-ös mozi folytatása.

Ez persze csak a sztori kevésbé érdekes fele. Bár szerettük a filmet, a folytatás híre önmagában még nem villanyozna fel minket annyira, hogy külön cikkben örömködjünk neki.

A mozi sikeréhez annak idején nagyban hozzájárult Hollywood legszimpatikusabb színésze, azaz Keanu Reeves, akit a láncdohányos, túlvilági veszélyekkel hadakozó magánnyomozó szerepében is jó volt nézni, és most az is kiderült, hogy

a már előkészítés alatt álló folytatásra is sikerült besorozni.

Reeves egyébként az elmúlt években már többször is jelezte, hogy szívesen visszatérte John Constantine szerepéhez, de eddig nagyon nem akart összejönni a dolog. Annak ellenére sem, hogy az első film világszinten nagyjából 130 millió dollárt termelt a százmilliós büdzsén felül, vagyis anyagilag szépen hozta, amit kellett, Reeves pedig azóta a John Wick-franchise-nak hála csak még nagyobb húzónév lett.

Az első rész direktora, Francis Lawrence is visszatér a rendezői székbe, a forgatókönyvet pedig Akiva Goldsman írja, aki producerként is részt vesz a projektben. Goldsman filmográfiája nem makulátlan, de azért ő jegyzi a Legenda vagyok, az Egy csodálatos elme és az A Da Vinci-kód című mozikat, szóval benézett már neki néhány világsiker.

Hogy pontosan mikor kerül mozikba az alkotás, egyelőre még csak az illetékesek tudják, de ha tippelnünk kellene, mi 2024 közepére tennénk le a voksunkat.

Ez is érdekelhet:

A Gyűrűk Ura után most egy gigantikus sci-fi-univerzumra csapott le az Amazon

Nagyszabású sorozat készül a Szárnyas fejvadászból is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve