Várható volt, csak elég sokáig húzták a döntést. De ezzel a döntéssel a Disney/Marvel további filmjei is csúsznak, vagy szimplán a Disney+-on is debütálnak. Rád nézünk, Szörnyella!

Már elég régóta lehet sejteni, hogy a Black Widow sem fogja megúszni a koronavírus okozta mozis horrort, és előbb-utóbb bejelentik, hogy a Disney+ mutatja be, de folyamatosan azt nyilatkozták, hogy az biztos nem fordulhat elő, a Fekete Özvegynek moziba kell mennie. És végül is valamelyest igazuk volt. Scarlett Johansson budapesti akciója ugyanis tényleg látható lesz mozikban, de a Disney+-on is, és nem májusban, ahová legutóbb csúszott.

Hanem júliusban, pontosabban július 9-én. Plusz díjért lesz majd megtekinthető a film, de nem kerüli el a mozis forgalmazást sem, ugyanazon a napon lesz látható nagyvásznon is. Ezzel pedig el is indult a lavina. Az eredetileg pont július 9-re tervezett Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája ezzel el is röppen szeptember 3-ra. De ez még nagyon nem a vége.

A Disney ugyanis a Szörnyellát is a Fekete Özvegyhez hasonló rendszerben mutatja be, a Disney+-on felárral nézhető lesz a mozis premier napján, a Pixar Lucája pedig egy az egyben kihagyja a mozikat, és csakis a Disney+-on lesz látható június 18-tól. A Free Guy sem ússza meg, a májusi premier helyett augusztus 13-án debütál, a King's Man - A kezdetek igazi csúcsócsászárként átlibben december 22-re, és most tessék megkapaszkodni, a Halál a Níluson akkorát úszik, hogy 2022. február 11-én lesz csak látható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve