Amíg nálunk a távirat szűnt meg, a dánoknál a levelezés.

A PostNord, vagyis

Dánia állami postaszolgálata, 2025 végén beszünteti a levélkézbesítést, arra hivatkozva, hogy a század eleje óta kilencven százalékkal csökkent a levélforgalom

– írta meg a BBC.

A döntéssel egy 400 éves szolgáltatást tüntetnek el a dánok, és mindezzel 1500 postafiók fog eltűnni az országból június elejétől, és ugyanennyi dolgozó veszti el az állását. De Thomas Danielsen közlekedési miniszter igyekezett megnyugtatni a dánokat, mondván, továbbra is küldenek és fogadnak leveleket, mivel „szabad piac van a leveleknek és a csomagoknak egyaránt”.

Azért Dánia az úttörő, mert a világ egyik leginkább digitalizált országa, ott szinte mindenre van egy applikáció: kevesen használnak készpénzt, a jogosítványt és egészségügyi kártyát is az okostelefonjukban hordják, és szinte minden szolgáltatás online intézhető.

A levelek száma a század eleje óta 1,4 milliárdról tavaly 110 millióra csökkent.

Mi tudnak ezek ott északon a Postáról:

A világ 20 legjobb postája közé került a Magyar Posta. És ez komoly!

Először azt hittük, hogy a Hírcsárda szivárgott be az MTI-hez, de úgy tűnik, nem vicc.

(Fotó: Francis Dean/Corbis via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve