Beckhamék szombaton egy házibulival ünnepelték meg, hogy Victoria betöltötte az ötvenet. A Spice Girls nevű lánybanda egykori tagját természetesen az együttes többi tagja is felköszöntötte, sőt, nyomtak együtt egy komoly közös performanszt is, ami Davidnek köszönhetően az Instagramon kötött ki.

A felvételen a Spice Girls összes tagja látható, azaz itt van Mel B, Mel C, Emma és Geri is, illetve ötödiknek természetesen az egykori Posh Spice, azaz maga Victoria is beállt, és ők együtt eltátogták Stop című számukat. El kell ismerni, hogy még ötven környékén is remekül néznek ki a csajok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés

Az együttes körül egyébként most épp valami mozgolódás van, Mel B ugyanis néhány hete egy interjúban elárulta, hogy készülnek valami nagy dobásra, bár részleteket egyelőre nem lehet tudni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az új előzetese alapján is iszonyatos bugyutaságnak ígérkezik a Mortal Kombat II

Ha fogadnál az idei Oscar győzteseire, mondjuk, mire tedd a pénzed

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés