Nehéz megállni az összehasonlítást, de ha szereted a sorozatot, akkor Benioff régi/új könyvét is imádni fogod.

A Tolvajok tele valahol olyan, mint a Game of Thrones. Két ember összetalálkozik, majd kénytelen-kelletlen együtt kell útnak indulniuk, hogy megoldjanak egy problémát. Hol is láttunk már ilyet? Igen, a sorozat epizódjaiban, ahol rendszerint duóban gondolkodnak az emberek, útjuk közben pedig kiderül, milyenek is ők valójában.

A Tolvajok tele azonban még a Trónok harca-sorozat előtt született (de nem annak első kötetei előtt). Benioff műve 2008-ban jelent meg, ezért is megmosolyogtató picit a hangulati hasonlóság, de hát annyi baj legyen, soha jobb helyről ne szedjen magára az ember hangulati elemeket, ha regényt akar írni.

A történet a második világháború ideje alatt játszódik, mégpedig Oroszországban, ahol a szerencsétlenül járt Levet fosztogatás közben elkapják a katonák, de a biztos halál helyett inkább összerakják a nagyszájú Koljával, hogy egy szinte lehetetlen küldetést kapjanak: szerezzenek elég tojást egy ezredes lányának esküvői tortájához.

Ez persze egy nagyon kalandos utat jelent, és egy letehetetlen könyvet is. A Tolvajok tele egyszerűen zseniális. Tisztán látszik, hogy Benioff hihetetlenül ért az íráshoz, és kíváncsivá tesz, mennyi minden lehet még ebben a fasziban. Ha esetleg lemaradtál volna, ő írta például Az utolsó éjjel (The 25th Hour) című könyvet is, amelyből Spike Lee készített filmet Edward Norton főszereplésével. És meglehetősen erős darabról volt szó.

Ha szereted a kétemberes utazásokat, a drámákat, vagy Benioff munkáit, akkor bátran fizess be erre a túrára, ez egy olyan könyv, aminek minden rajongó polcán ott kell lennie. Kíváncsian várom, mikor készítenek belőle filmet, de egyelőre még nem úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben megtörténik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Sydney Sweeney szexmunkásnak áll az Eufória harmadik évadának előzetesében

Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés