Szürke kisemberről kiderül, hogy valaha a kormány megbízásából irtotta a rosszfiúkat és most megint akcióba kell lépnie. Fú, ilyet még nem láttunk… Várjunk csak, dehogynem!
Denzel Washington ezúttal egy rendmániás hétköznapi muksót játszik, aki egy barkácsüzletben dolgozik, és ahol tud, segít a munkatársai ügyes-bajos dolgaiban. A filmben amúgy Robert McCallnak hívják, de a francba is, nevezhetnék akár Túró Rudolfnak is, ez a hapsi bizony Denzel Washington, a vak is látja. Úgy nagyjából mindent láttunk már tőle. Ismerjük az összes arcát, tudjuk róla, hogy megbízhatóan hozza a tőle elvárt színvonalat és ez most sincs másképp. Szóval van egy átlagember, aki úgy általában mindenkivel tök kedves, előre engedi a spanyol pénztárosnőt a bejáratnál, segít lefogyni a dagadt árufeltöltőnek, esténként lélekbonbonokkal kényezteti a 0-24-es kajáldában pihenő fiatalkorú utcalányt, meg ilyesmi. Aztán történik valami csúnya dolog, nevezetesen az említett utcalány fejét az őt futtató orosz maffia helyi kisvezére jól megstukkózza, Denzel pedig hipp-hopp átmegy terminátorba. Aha, értjük már a rendmániát meg a fura szokásokat, csettintesz elégedetten.
Ezen a ponton még van is okod csettingetni. Az első akciójelenet ugyanis meglehetősen pofás. Dinamikus, izgalmas, klasszul effektezett és meglepően erőszakos. Ejha, ebből még bármi lehet! A kis tisztogatás persze nem marad észrevétlen, érkezik is gyorsan egy nagyon komor nézésű ruszki dalia (Marton Csokas, akinek a jelek szerint a rendező csupán annyit adott utasításba, hogy nézzen csúnyán), hogy helyre tegye a dolgokat és innentől nincs megállás. Nem csak a maffia, de Denzel is szagot fog és elkezdi önkéntes igazságosztóként agyonverni a környék betyárjait.
Szegény Antoine Fuqua a Kiképzés-sel túl magasra tette magának a lécet. Úgy persze nem is fog tudni nagyot ugrani, ha folyton ilyen rongyosra koptatott sztorikkal áll a közönség elé. Mert sajnos az A védelmező sem fog meglepetést okozni senkinek. Miután megtudjuk, hogy a jószándékú barkácsboltos álcája alatt egy profi gyilkológép rejtőzik, a gonoszok hullani kezdenek, mint az őszi legyek. Természetesen emiatt a komor nézésű is felszívja magát, de a boltos mindig előtte jár néhány lépéssel, a fogócska pedig egy nagy leszámolásban kulminálódik. Eddigre Denzel barátunk már kifejezetten olyan, mintha Csáknorisz és Mekgájver DNS-éből klónozták volna; a kezében még a semleges pH értékű lanolinos szappan is halálos fegyver. Ebben a tekintetben a logika sem áll a sztori útjába. Az például még rendben (?) van, hogy a főhős egyedül vág haza egy kisebb hadsereget, de azért akkor már illik kínosan mosolyogni, amikor egy egész kikötőt tesz a földdel egyenlővé, bármennyire is jól néz ez ki a vásznon.
Ne legyenek illúzióid! Denzel bácsi ide-oda, ez bizony egy kőbuta akciófilm, aminek eseményeit úgy 95%-os valószínűséggel meg lehet jósolni előre. A főhős markáns – ettől a színésztől ugyan mit vártál? –, az akció pedig végig kemény, mint Hulk matraca, de ahogy szépen lassan rájössz, hogy nem sok eredetiség szorult a forgatókönyvbe, úgy az adrenalin-adagoló is visszaáll takarékra. A végére ráadásul az alkotók az addig a nézővel lenyeletett ordas közhelyek mellé odacsapnak még néhány durván szirupszagú jelenetet, bár mire idáig jutunk már ezen sem lepődsz meg, legfeljebb forgatsz néhányat a szemeden.
A fentiekből nem engedve mégsem lehet azt mondani, hogy a film unalmas lenne, sőt. Könnyen előfordulhat, hogy végig drukkolsz a terminátornak, az igen erős költői túlzásokat pedig egy megengedő félmosoly kíséretében sepred le a válladról. Mindehhez csupán annyit kell tenned, hogy a főcím előtt az agyad audiovizuális ingerek befogadásáért felelős részén kívüli területeit energiagazdaságos üzemmódba állítod. Ha erre képes vagy, akkor nyugodtan adj még egy pontot a végső értékeléshez, ha viszont nem, akkor ne csodálkozz, ha a végére már csak röhögni lesz kedved az egészen.
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
