Persze, költői túlzás, hogy a Disney csak azért csinálta meg a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendáját, mert be akart törni a kínai piacra, de az tény, hogy az első távol-keleti szuperhős bevezetésének fontos indoka volt, hogy az MCU újabb rajongókat szerezzen a világ egyik legnagyobb piacán.

Ennek fényében óriási pofon lesz a stúdiónak, ha Peking nem engedi a kínai mozikba a filmet, és erre most igen nagy esély mutatkozik a Deadline szerint. Mindennek pedig nem más az oka, mint a nagy körültekintéssel kiválasztott címszereplő, a Shang-Chit alakító Simu Liu, pontosabban annak négy évvel korábban tett nyilatkozatai.

Liu ugyanis 5 éves koráig Kínában élt, majd családjával Kanadába költöztek, és a 2017-ben vele készült interjúban mondott néhány dolgot, ami rendesen felbosszantotta a kínai cenzorokat. Elmesélte, hogy amikor a szüleivel Kínáról beszélgettek, azt úgy festették le neki, mint egy élhetetlen harmadik világbeli országot, ahol a kommunista rezsim alatt tömegek halnak éhen.

A Deadline azt is megjegyzi, hogy Liuért már alapból nem lelkesedtek a kínai nézők, ugyanis a színész az ottani közízlés szerint egyáltalán nem számít jóképűnek, és mivel most az említett interjú elkezdte bejárni a kínai közösségi médiát, a színész népszerűsége további zuhanásba kezdett.

Mivel a Shang-Chi bemutatásához mindenképpen szükséges az illetékes minisztérium engedélye, azért a Disney szénája nem áll valami jól.

Ha nem jön össze a bemutató, az óriási bevételkiesést jelenthet, és ezt tetőzheti a tény, hogy a novemberben érkező Örökkévalók kínai bemutatója is erősen kérdőjeles. A filmet rendező Chloé Zhao szintén nem nagy rajongója a kínai vezetésnek, és ezt soha nem is rejtette véka alá, mely miatt előző filmjét, A nomádok földjét nem is engedték a kínai mozikba.

Már többször bebizonyosodott, hogy Hollywood nem lehet eléggé óvatos, ha a kínai piacról van szó. Ezt a Disney is súlyos dollármilliók árán fogja megtanulni.

Itt egy emlékezetes példa a közelmúltból:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve