Mielőtt szerzőnk belekezdene az érvelésbe, annyit gyorsan leszögezne, hogy adott esetben a Twin Peaks mellett is ugyanilyen szenvedélyesen el tudna kezdeni kardoskodni, de abba már belelovalta magát néhány hónapja, úgyhogy most jöjjön a Drót magasztalása!

1. A Drótnak szinte bármelyik alakja főszereplő lehetett volna

Minden a Drótról írt kritika kiemeli, hogy a Maffiózok mellett ez volt az a sorozat az ezredforduló után, ami félredobta a vagy fekete vagy fehér, vagyis a jó és a rossz alakokat, helyettük, komplex, erényekkel és hibákkal egyaránt rendelkező hús-vér szereplőket vonultatott fel - legyen szó rendőrről, politikusról vagy bűnözőről. Ez a fősodor felől nézve igaz is volt, de szerintem tíz évvel korábban ezt a kunsztot David Lynch is eljátszotta a klasszikus Twin Peaksszel.

Ami szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy a Drótban tulajdonképpen szinte bárki lehetett volna főszereplő. Ugyan nagyon jó választás volt Jimmy McNulty nyomozót helyezni a történet középpontjába, de a részek folyamán minden fontosabb szereplő olyan érzékletesen lett kidolgozva, hogy bizonyos súlypont áthelyezésekkel, akár egy másik origóval is ugyanilyen jól működtethető lett volna a sorozat univerzuma. Egy bizonyos szint után ugyanis bármilyen szereplő érdekes tud lenni, és a Drót ezt a szintet rengeteg karakterrel meglépte. 

2. A végletekig dokumentarista hozzáállás és realista részletezettség

A sorozat alkotója, David Simon korábban újságíróként ismerkedhetett meg Baltimore városának viselt dolgaival, a bűnbandák, a rendőrség és a politika hierarchiáival és egymáshoz való viszonyaival. Majd korábbi filmes munkái is amolyan előtanulmányként ágyaztak meg a nagy műhöz, ami hangsúlyozottan fikciós természete mellett tényleg olyan szinten valósághű tudott lenni, mintha egy áldokumentumfilmet nézne az ember.

És bár mind az öt, lassan építkező évad tökéletesen meg volt komponálva, Simon végig arra is figyelt, hogy ne keltse a laboratóriumi lezártság érzetét. Mindig hagyott egy lezáratlan ügyet, egy elvarratlan szálat, kicsit arra utalva ezzel, hogy a teljes valóság sohasem derül ki, és ha nagyjából megnyugtató is a végkifejlet, mindig előkerülhet valami, ami más megvilágításba helyezheti az addig tudottakat.

3. Közben mégiscsak óriási mesélő volt David Simon

Újságírós hozzáállás ide vagy oda, még a megtévesztő realizmusnál is erősebb tudott lenni az, amikor a fantázia volt szabadjára bocsájtva a Drótban. Ott van például minden idők egyik legerősebb sorozatszereplője, a meleg Robin Hood, Omar Little, akit nem félt olyan mértékig misztifikálni Simon, hogy különcségével egy Lynch-filmben is elfért volna.

Aztán ott talán második legerősebb példának a híres Hamsterdam-kísérlet, amelyben a rendőrség titokban legalizálja a kemény drogokat egy körzetben, hátha ez megoldást jelenthet a város többi részére nézve. Omarhoz hasonlóan ez a disztópikus szál is azért tudott nagyon működni, mert Simon ezzel a provokatív résszel egy olyan strucc-attitűdöt villantott fel, ami az adott szitun túlmutatva a társadalom egészére is égető kérdésként értelmeződött: vajon megoldás-e, ha elbarikádozzuk magunktól a problémát.

4. Ez egy univerzális történet

A Drót tűpontos leírást adott egy városról és egy korszakról, érdekes csak azt is megfigyelni, hogy az egyes évadokon át hogyan fejlődnek azok a technikák, amik a rendőrök rendelkezésére állnak, majd erre miként reagálnak bűnözők. Simon mindemellett évadról évadra végigvett Baltimore példáján keresztül öt olyan társadalmi problémát, a politikától kezdve az oktatáson át a médiáig, ami az egész Egyesült Államok számára releváns kérdés volt.

Ami azonban mindebben a legjobb volt, hogy Simon ezeket a kérdéseket nem akarta megválaszolni, csak az érveket sorakoztatta fel. Így a Drót nem csak Baltimore krónikája, vagy az USA korképe lett, hanem egy olyan sorozat, ami mindenhol tud ütni, ahol bármilyen társadalmi egyenlőtlenségek vannak.

5. A Drótnak köszönhetően nőhetett fel a regényhez a film teljesség tekintetében

Nem véletlen, hogy a Drótot hasonlították már Dickens könyveihez vagy a nagy orosz regényekhez, a Drót ugyanis azzal, hogy megreformálta a sorozat műfaját, rögtön túl is lépett rajta. Simon az egyes évadok felépítésénél a filmes narratívasémát nyújtotta meg hatszor vagy hétszer akkorára mint megszokhattuk.

Ennek köszönhetően lehetőség nyílt árnyaltabb szereplőábrázolásra, több részszereplő felvonultatására, részletesebb, rétegzettebb cselekmény kibontására, vagy csak egyszerűbben mondva olyan teljességre, amire korábban csak egy regény volt csak képes - a hozzá képest versszerűnek tűnő kétórás filmek vagy filmadaptációk mellett.

A Drót tehát egy ötkötetes teleregényként vett részt abban a filmes forradalomban, és volt annak zászlóshajója, ami a feldolgozásokkal és végeláthatatlan folytatásokkal nyüglődő mainstream filmnek egy máig érezhető új löketet adott 10-15 éve.

***

Ha láttad már a Drótot, és újranéznéd, vagy ha még valamiért nem láttad volna, akkor regisztrálj az HBO Go-ra, egy hónapig ingyen van, és az összes évadot lenyomhatod ennyi idő alatt. De ha most nincs rá hatvan órád újrapörgetni, csak mondjuk másfél, akkor is van egy ajánlatunk, a Forrongó Baltimore, amit szintén az HBO Go-n érdemes keresni.