Dwayne Johnson a minap a Fox News riporterével ült le beszélgetni, a közel egyórás interjú alatt pedig mondott néhány érdekes dolgot, melyek biztosan le fognak lombozni pár embert.

Azoknak például nemigen lesz jó napjuk, akik abban reménykedtek, hogy Johnson belátható időn belül beköltözhet a Fehér Házba, a sztár ugyanis kijelentette, nem kíván indulni az USA elnöki székéért. Még csak azt sem lehet mondani, hogy hagyott némi reményt a politikai karrierjének szurkolók számára, hiszen ezekkel a szavakkal tette tisztába a dolgot, amikor az elnöki ambíciói kerültek szóba:

Nem áll szándékomban. Nem vagyok politikus.

És ez még csak nem is az interjú legnagyobb durranása volt, bár kétségtelen, hogy amikor 2017-ben Johnson elmondta, van rá esély, hogy 2024-ben indul az elnökválasztáson, a hír hatalmasat ment az interneten – sőt, egy későbbi közvélemény-kutatás még azt is felfedte, hogy az amerikaiak 46 százaléka támogatná a pankrátor-színészt, ha tényleg erre adná a fejét. Aztán saját bevallása szerint 2022 végén meg is keresték őt a pártok, hogy a meggyőző számokra tekintettel tegye meg hazafias kötelességét és jelentse be indulását, de Johnson ezt szürreálisnak tartotta, hiszen soha nem volt a célja, hogy Mr. Presidentként szolgálja a közt. Legalábbis a Fox News riporterének már ezt mondta.

Az egész interjúnak eleve van egy olyan értelmezése, ami a sztár demokrata rajongói számára igen kijózanító lehet. 2020-ban ugyanis Johnson nyíltan támogatta Joe Bident, most pedig a közismerten republikánus csatorna munkatársának erről azt mondta, hogy soha többé nem fog ilyet csinálni.

Akkoriban, ahogyan most is, én voltam a világ legtöbb követőjével rendelkező férfija, amiért nagyon hálás vagyok. Ez a döntés viszont megosztottságot eredményezett, amitől zsigerileg viszolygok. Ez megérintett. Akkor ezt nem vettem észre, csak úgy éreztem, rengeteg a nyugtalanság az emberekben, és megnyugvást akartam.

Ezzel együtt már tagadhatatlan, hogy az interjú gesztusértékű, amibe Johnson feltehetőleg azért ment bele, hogy kiengesztelje a 2020-ban tőle elfordult republikánus szavazókat. Ezt ő maga is szentesíti, amikor így folytatja:

Az a célom, hogy összehozzam az embereket. Én ebben hiszek. Ezúttal nem foglalok állást. Akkora befolyással rendelkezem, hogy ezen a szinten már meg kell tartanom magamnak a politikai véleményemet. Ez csak rám és a szavazófülkére tartozik.

Azt persze nem mulasztotta el kijelenteni, hogy ha sokan nem is bíznak a politikusokban, ő bízik az amerikai népben, vagyis bárkit is szavaznak meg a közeledő elnökválasztáson, az az illető az ő elnöke is lesz, akit százszázalékosan támogat majd.

A komformizmusnak ez a foka olyasmi, amit még akkor is szemforgatva fogad az ember, ha egy közbeszerzési pályázatok után ácsingózó nagyvállalkozó szájából hangzik el.

Ez még nem minden, Johnson ugyanis biztosra ment, és amikor a riporter megkérdezte tőle, elégedett-e az ország jelenlegi állapotával, olyan választ adott, hogy azzal feltehetőleg egy csapásra több ezer, 2020-ban elveszített rajongóját szerezte vissza:

Nem vagyok elégedett. Az eltörléskultúra, a woke mozgalom, a megosztottság borzalmasan zavarnak. Ezek szellemében vagy engedelmeskedsz ezeknek a mozgalmaknak és olyan leszel, amilyennek mások látni szeretnének, vagy a valódi önmagad adod, amivel feldühítheted és felbosszanthatod az embereket, és ez végül is így van rendjén.

Megmosolyogtató, hogy mindezt – vagyis az önazonosság, a saját vélemény felvállalásának fontosságát – Johnson pont egy olyan interjúban hangsúlyozta, mellyel látszólag az volt a célja, hogy visszavonuljon korábbi demokrata hitvallásától, ezzel maximalizálva rajongói számát.

A teljes interjút – melyben szó esik még Johnson magánéletéről és gyermekeivel való viszonyáról is – itt megnézheted:

Johnson tehát a jövőben tartózkodni fog a politikai véleményformálástól, ami végső soron okos pr-döntés, ám az, ahogyan ezt bejelentette, kiválthat némi visszatetszést. Nem csodálkozunk, ha néhányan most csalódtak a Sziklában.

(Forrás: Variety, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kadirov az asztalra csapott, és betiltotta a gyors zenét Csecsenföldön

Például Lady Gaga Poker Face-e is felejtős a csecseneknél.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában