Az angliai Surrey-ben élő Bonnie Locket a TikTokon és az Instagramon is nyomul, és hát azt valószínűleg magadtól is kitaláltad, hogy nem ismeretterjesztő posztokkal kényezteti napról-napra a követőit.

Arra egyébként sincs akkora kereslet, mint a bikiniben csücsörítésre, ebben pedig Bonnie nagyon otthon van. A hölgy most azzal keltette fel az angol bulvár érdeklődését, hogy Brad nevű barátjának olyan karácsonyi ajándékot talált ki, amit még a Télapó is pironkodva pakolna a puttonyába:

meglepi őt egy édeshármassal, ami szenteste előtt egy nappal, egy ötcsillagos szálloda lakosztályában kerül majd foganatosításra.

Mindig tisztában volt vele, hogy a párjának ez egy régi szexuális fantáziája, de valahogy soha nem tudta rávenni magát a dologra. Aztán nem rég egy bulin összeismerkedett egy lánnyal, akivel ő maga is nagyon érzi a kémiát, így pedig nem maradt más hátra, mint előre.

Ő itt Bonnie

Állítása szerint azon a bizonyos bulin ittasan már megbeszélte ezzel a lánnyal a terveit, aki azonnal igent mondott, de másnap, immár józanul, a biztonság kedvéért ismét egyeztettek, a válasz pedig ekkor is heves bólogatás volt. Bradet nem ismerjük, de az biztos, hogy idén emlékezetes karácsonya lesz a szerencsés flótásnak.

Kiváncsiak lennénk, hogy kedves női olvasóink vajon mit szólnak ehhez az ajándékötlethez.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés