Az Argo-akció a CIA titkosítás alól feloldott aktáin alapul. A remek film drámaiságát az sem csökkenti, hogy az alkotók kissé „hozzácsaltak” az eredeti sztorihoz.
„Elfelejtettem könyvet hozni magammal, mármint a börtönbe” – mondja CIA-s társának a Ben Affleck által megszemélyesített Antonio Mendez, amikor a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtérre ér, hogy elinduljon öngyilkos küldetésére. „Nem lesz rá szükséged – mondja a társa –, ha elkapnak, azonnal kivégeznek mint kémet".
A filmben szereplő jelenet jól mutatja, mennyire reménytelen és kétségbeesett vállalkozásba kezdett az amerikai titkosszolgálat. A kritikusunk által az „utóbbi évek egyik legjobb filmjének tartott” Az Argo-akció-ban (Argo) 1980 januárját írjuk. Két hónappal korábban vallási fanatikus iráni diákok megostromolták a teheráni amerikai nagykövetséget, és túszul ejtettek ötvenhárom amerikai diplomatát. Hat embernek azonban sikerült elmenekülnie, és a kanadai nagykövetség rezidenciáján meghúzódnia. A történet róluk szól, pontosabban egy hihetetlen túszmentő akcióról, amelynek részleteit az események után tizenöt évig homály fedte.
Vadászat amerikaiakra
A kérdéses időpontban Teherán utcáit horrorisztikus jelenetek uralták. Khomeini ajatollah milicistái a megdöntött sah rendszerének korábbi kiszolgálóit és nyugatiakat, különösen amerikaiakat kerestek. Mindennaposak voltak a házkutatások, a lincselések, a nyilvános kivégzések, építkezési darukra lógattak fel embereket. A filmben az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy a hat különutas túsz életveszélyben van. Mivel hivatalosan nincsenek a követségi túszlistán, az irániaknak nem kell velük elszámolni, ezért ha megtalálják, azonnal ki is végzik őket.
Az események ismeretében a valóság árnyaltabb. A követségen lévő félszáz túszt sem mészárolták le, sőt, a kihallgatáson kívül, a pszichikai terrortól eltekintve meg sem kínozták őket. A filmben ábrázolt színlelt kivégzés – bekötött szemmel levezetnek az alagsorba egy sor túszt, felállítják őket kivégzéshez, majd az osztag elsüti a fegyvereket, amelyek nincsenek megtöltve – valóban megtörtént.
Az is igaz, hogy a CIA egyik teheráni alkalmazottját, Bill Daughertyt, miután rájöttek, hogy a cég alkalmazásában áll, elszállították a követségről és bebörtönözték. Kilenc hónapot töltött egy akkora zárkában, ahova alig fért be; a 190 centi magas vietnámi veterán tengerészgyalogos hatvan kilót nyomott, amikor végül szabadon engedték.
A hat szökevény amerikai ügye mindazonáltal mindkét fél számára prioritássá vált. Egyfajta presztízssé. Az irániaknak azért, hogy az összes amerikait túszként tarthassák fogva és kihallgathassák, Washington részéről pedig azért, mert ha már félszáz embert nem is tudnak kihozni, akkor legalább azt a hatot mentsék meg. Ez erőt adott volna, és mutatja, hogy valóban senkit sem hagynak hátra (ez az amerikai fegyveres erők egyik alapelve , tudod, hogy ha bajba kerülsz, előbb vagy utóbb eljönnek érted).
A legjobb rossz ötlet
Tim Weiner, a CIA történetéről szóló korántsem reklámízű könyvében az „ösztönös zseni ritka mintapéldányának” nevezte Tony Mendezt. Az ügynök a megtévesztés és az emberek kimentésének nagymestere volt, 14 évet dolgozott a CIA Technikai Szolgáltatások Irodájánál, mely részleget a James Bond-filmekből Q képviseletében ismerhetjük. Részvételével dolgozta ki a cég azokat a „Mission Impossible” maszkokat, amelyekkel gond nélkül tudtak új arcot varázsolni bárkinek.
Mendez volt az, aki előrukkolt az ötlettel: kanadai forgatócsoportnak álcázza a hat amerikai diplomatát. A sztori egyszerű: sci-fit forgatnának Iránban, és terepszemlét tartanak a perzsa államban. A terv őrültségnek tűnt, de a legkisebb őrültségnek. A film egyik legjobb jelenetében Mendezék Cyrus Vance akkori külügyminiszternek prezentálják az ötletet, aki megkérdezi: ez a legjobb ötletük? Mire Mendezék jelzik, hogy ebben a helyzetben csak rossz ötletek vannak, de ez a legjobb rossz ötlet. A sztori igaz, és zöld utat is kaptak az akcióhoz.
A történet egyik leghihetetlenebb része, hogy a CIA elindult és megtervezte a filmforgatást. Létrehoztak Los Angelesben egy fiktív filmgyártó céget Studio Six néven, és hirdetéseket, cikkeket tettek közzé a Hollywood Reporter és a Variety lapokban. Az egésznek hihetőnek kellett lennie, ezért a cég bevonta az akcióba az Oscar-díjas maszkmestert, John Chamberst (John Goodman). A filmben az akcióban részt vesz egy minden hájjal megkent hollywoodi producer is, Alan Arkin játssza, ő azonban a képzelet szüleménye. A valóságban az ET készítésében is szerepet vállaló Robert Sidell maszkmester vett még részt a megtévesztésben.
Mendeznek, Sidellnek és Chambersnek már csak egy jó forgatókönyvre volt szüksége. A filmben a Mendezt játszó Affleck egy halom script közül egyszer csak kiszúrja az Argo nevű anyagot, a valóságban azonban Chambers javasolta a Lord of the Light (A fény ura) nevű forgatókönyvet, amit Mendez nevezett át Argóra.
Thank you, Canada!
A film talán az akció Iránban zajló részében szakad el legjobban a valóságtól. A kanadai kormány szerepéről ugyanis nagyon kevés információ került a filmbe, pedig ez kulcsfontosságú volt. A kanadai kabinet a második világháború óta első ízben tartott vészhelyzeti rendkívüli ülést, amelyben engedélyt adtak a CIA-nek, hogy a hat Iránban rekedt amerikai számára kanadai útleveleket, ál-személyazonossági papírokat állítsanak ki.
A kémfilmekben általában elbagatellizálják, de egy másik ország útlevelének illegális felhasználása a nemzetközi jog durva megsértésének minősül, és az érintett országok ennek nagyon nem örülnek. Ottawa azonban a lehető legszorosabban együttműködött Washingtonnal. Abban is, hogy a teheráni kanadai nagykövet, Ken Taylor, és segítője, John Sheardown (ő nem szerepel a filmben), óriási segítséget nyújtott a CIA-nek: vízumokat adtak ki, feltérképezték a repülőteret, a biztonsági ellenőrzéseket, az útvonalat, rendszeresen utaztattak be és küldtek haza kanadaiakat, hogy ne legyen feltűnő a hatok távozása, kanadai akcentust tanítottak az amerikaiaknak. Ezek a részletek teljesen hiányoznak a moziból.
Mendez január végén kapta meg Jimmy Carter elnök üzenetét: „Indulhat. Sok szerencsét!”. A CIA-ügynök Európából repült Iránba, a vízumot a bonni iráni konzulátuson szerezte be. A megtévesztés nagymestereként mindenre gondolt: kanadai tb-kártyák, éttermi számlák Montréalból és Torontóból, Studio Six névjegykártyák a stábnak; mindez egy kanadai diplomáciai postával jutott a nagykövetségre Teheránba.
A dráma, ami nem is volt az
Tony Mendez simán bejutott Iránba. A kanadai nagykövet rezidenciáján találkozott a túszokkal, akiknek kiosztotta új személyazonosságát. Nem volt sok idő a tépelődésre. Be kellett tanulniuk minden részletet, át kellett magukat kissé maszkírozni, majd két nappal később, január 28-án hajnalban útnak indultak a Mehrabad nemzetközi repülőtérre. A filmnek ez a drámai csúcspontja.
A CIA ugyanis – Affleck filmjében – közben beszüntette az akciót, Mendezt hazahívják a túszok nélkül. Az ügynök személyes felelősséget vállal, és folytatja a küldetést. A csoport Swissair jegyfoglalását azonban már törölték, és a CIA kétségbeesett közbeavatkozásának köszönhetően csak az utolsó pillanatban aktiválják újra őket. Ez a valóságban nem történt meg. A jegyeket a kanadaiak intézték, és minden rendben volt.
Az sem igaz, hogy félrevonták a csoportot, és a Forradalmi Gárda milicistái vallatni kezdték őket, nem beszélve az éppen felszálló 747-es autós üldözéséről. A valóságban minden simán zajlott, eltekintve egy rövidebb csúszástól, amit valamilyen technikai hiba okozott a gépen, de azt is átvészelték. Mendez azért választotta a délelőtti indulást, mert akkor volt hagyományosan a legnagyobb káosz a reptéren, akkor érkezett és indult a legtöbb gép, a visszaemlékezések szerint pedig az irániak inkább a helyiekre figyeltek, akik megpróbáltak aranyat kicsempészni a rezsim elől az országból.
A csoport tehát gond nélkül feljutott a gépre, legalábbis a valóságban. A filmben nem szerepel, de érdekes jelenet játszódott le Teheránban. Ahogy szálltak be a gépbe, az egyik kanadai a Swissair gép orrára bökött, ahol az egyik svájci kanton, Argau neve szerepelt. „Mindenre volt gondja, ugye?” – mondta tréfásan Mendeznek. Ahogy a gép a levegőbe emelkedett és elhagyta az iráni légteret, az immár szabad túszok diadalmasan ujjongtak és Bloody Maryt rendeltek.
Eközben Hollywoodban a Studio Sixben...
A filmben az iráni gárdisták a teheráni reptérről hívják a Studio Six számát, hogy ellenőrizzék a csoportot. A valóságban természetesen ez sem történt meg. Egy másik hívás annál inkább. A CIA-tól keresték Chamberst, akinek ennyit mondtak: „Vége. Kijutottak.”
Az azonban igaz, hogy a CIA produceri cége néhány hét alatt óriási karriert futott be. Ahogy a hirdetések és a cikkek megjelentek az ál-forgatási tervekről, színészek, forgatókönyvírók kezdték ostromolni ötleteikkel a vállalkozást. A CIA titkosítás alól feloldott dokumentumai szerint a Studio Six még néhány héttel a sikeres akció után is létezett, és csaknem harminc forgatókönyvötletet kapott, az egyiket egy bizonyos Steven Spielbergtől.
A sikeres akció után a CIA a háttérben maradt, hogy megóvja a még mindig Teheránban raboskodó félszáz amerikait, így Kanada vitte el a pálmát. Mendez sikerét növeli, hogy a túszok kiszabadítására később indított katonai mentőakció, a Saskarom művelet katasztrófába torkollott. Az Argo-dokumentumok egy részét 1997-ben Bill Clinton elnöksége idején oldották fel a titkosítás alól. Tony Mendez ma is él, Ben Affleck pedig egyre jobb filmeket rendez.
Jegyezzük meg, hogy az egyik producer George Clooney, akinek nem ez az első remek politikai témájú mozija. A három Oscarral elismert Az Argo-akció zseniális utazás a nyolcvanas évekbeli Közel-Keletre; az alkotás nagyon hasznos annak, aki megpróbálja megérteni, mi zajlik ebben a rendkívül bonyolult és összetett térségben, és honnan indult az a titkos, esetenként azonban nagyon is nyílt háború, ami a mai napig dúl Irán és a nyugati világ között.
A cikk egy korábbi anyagunk frissített változata.
