Ennél könnyebben aligha lehet majd' egy millát bezsebelni.

Egy tajvani lány, név szerint Wang Yiming 3000 dollárnál, azaz nagyjából 906 ezer forintnál is többet keresett azzal, hogy a Twitchen öt órán át élőben közvetítette, ahogy lámpafénynél az ágyában betakarózva alszik.

Isten tudja, miért, de ez annyira vonzotta a nézőket, hogy volt olyan pont, amikor egyszerre 11 200-an nézték a semmit – jó, nem a semmit, mert olykor feltűnt egy cica a kamera előtt –, és ezért még fizettek is, nem is keveset.

Ennyit lehetett látni hosszú órákon keresztül:

Ezt  még úgy is elég fura, hogy Wang Yiming egyébként egy népszerű influenszer, nem mellesleg az AMOi-AMOi nevű malajziai popbanda egyik tagja.

És ha már streamelés és alvás:

Imádnivaló, hogy Al Pacino kamerák előtt aludta végig a Golden Globe-díj-átadót

Az vesse rá az első követ, akivel az elmúlt egy évben nem fordult elő legalább egyszer, hogy videókonferencia közben toljon egy kiadós beauty sleepet.

(Forrás: ubergizmo.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve