Hogy ezt a srácot lefagyasztották a ’60-as években, és most olvasztották ki, az is biztos.

Ilyen hang a világon nem létezik. Kiwanuka ugyanis 24 éves létére úgy énekel, mintha Bill Withers-szel és Otis Reddinggel tolta volna az ipart, és tisztességes öregkorára összehozott volna egy igencsak jó lemezt.  Olyan őt hallgatni, mintha az ember lelkét balzsammal kenegetnék, nem is csoda, hogy turnézhatott Adele-lel, és hogy elvitte a BBC Sound of 2012 díját, maga mögé utasítva két népszerű, agyonhype-olt sztárt, Azealia Bankset és Skrillexet is. Utóbbiért nem is baj, szerencsétlen emberünknek biztos eleve nagy gondot okozott a Grammy díjak elhelyezése lakásában.

A Withers-Redding-Joni Mitchell univerzumban élő Kiwanuka ugandai születésű, de jelenleg Londonban élő előadó, akinek debütáló lemeze előtt leborult a szakma, ami nem is nagy csoda. A hihetetlen énekhang mellett ugyanis a zenekari hangzás is tökéletesre polírozott, amiért az a Paul Butler tehető felelőssé, akit mi a The Bees nevezetű banda frontembereként ismerhetünk már több mint egy évtizede. Butler saját zenekarában is olyan furfangosan hozza a ’60-as évek hangzását, hogy attól összefolyik a nyál a szánkban, most viszont ha lehet, még erősebben elindul a nyálelválasztás, amiért Kiwanuka hangja tehető felelőssé.

A Home Again igazi esti lemez, az a fajta soul, ami nem idegesítő. Nem más, mint 38 percnyi tömény kényeztetés. Nyugalom kell hozzá, de akár munka mellé is tökéletes választás. Van viszont egy furcsa tulajdonsága, amivel jobb lesz számolni: mivel minden dal gyönyörűen megírt, könnyen elvisz magával, és akkor annyi a melónak. Csendben elmélázós pillanatokhoz, esti semmittevéshez, könyv mellé jól működik, de sokszor el fogsz tűnődni azon, hogy vajon tényleg nem tagad-e le a Művész Úr az életkorából mondjuk úgy 40 évet, mert ahogy mondtam, ilyen hang a világon nincs. Legalábbis nem a 24 évesek között.

Olvastad már a Player lemezkritikáit? Ha nem, akkor nézd meg a CD Player sorozat többi darabját!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában