M. Night Shyamalan

Shyamalan az 1999-es Hatodik érzék című mozival könnyedén betalált a tízes körbe. A közönség szinte azonnal a magasba emelte az indiai származású rendezőt, ahogy a sajtó is hónapokig csak a „suspence új mesterével” volt hajlandó foglalkozni. Aztán jött a Sebezhetetlen ismét csak Bruce Willis főszereplésével, és az őrjöngő üdvrivalgás csendes mosolyba fordult a rajongók arcán. Ami a 2002-es Jelek című ufóinváziós drámánál és A falu című lassú folyású thrillernél még csak baljós sejtelem volt, az a Lány a vízben című filmnél maga lett a keserű bizonyosság: a Hatodik érzék-kel Shyamalannak hatalmas mákja volt. A totálisan ízetlen Esemény és az egyenesen borzalmas Az utolsó léghajlító már meg sem lepte a publikumot. Kiderült, hogy a film végi csattanók mestere saját poénját azzal az egy szem szenzációs alkotásával már régen lelőtte.

A Player tanácsa: nagyon hosszú szünetet javasolnánk Shyamalannak. Öt–tíz év biztosan elég lesz, hogy kipihenje magát.

Andy és Lana Wachowski

Szerintünk nem létezik olyan ember, aki ne hallott volna a Mátrix című akció-sci-firől, hiszen az ezredfordulón minden a Wachowski fivérek alkotásáról szólt. A film által felvert hullámokra kultúrhiénák százai kapaszkodtak fel. Sorra jelentek meg a sztori eszmeiségét magyarázó könyvek, a jobb-rosszabb videojátékok és a mozi képi világát majmoló, vagy jobb esetben ízlésesen megidéző mozgóképek. Az alkotók sajnos gondoskodtak arról, hogy egyik későbbi projektjük se homályosítsa el főművük epikus sikerét.

A Mátrix-folytatások inkább csak koptatták, mintsem öregbítették a rendező testvérpár hírnevét, melyet a vizualitásában szinte már fokozhatatlan Speed Racer vágott haza végérvényesen. Mivel legújabb alkotásuk, a Felhőatlasz című mozi is meglehetősen felemás fogadtatásban részesült, így erős a gyanúnk, hogy az átlag moziba járó az említett korszakalkotó film mellett csak arról fog emlékezni a Wachowskikra, hogy Larry nővé operáltatta magát.

A Player tanácsa: mivel Wachowskiék láthatóan hajlamosak beleesni a végletek csapdájába, ezért azt javasolnánk, hogy próbálják megtalálni az arany középutat. Talán nem ártana keresni egy mértéktartó alapanyagot.

Richard Kelly

Richard Kelly a kétezres évek elejének igazi csodagyereke volt. Bár Donnie Darko című mozijára leginkább úgy szokás emlékezni, mint arra a filmre, mely a kirakatba pakolta Jake Gyllenhaalt, szerintünk ennek a gyöngyszemnek a saját jogán is betonbiztos helye van 2001 legjobb filmjei között. Kelly 26 (!) évesen tette le ezt a teljesítményt az asztalra, így későbbi alkotásainak ismeretében – lehetünk kicsit rosszmájúak? – azt kell feltételeznünk, hogy kinőtte a tehetséget. Sem A káosz birodalma, sem A doboz című filmjei nem ütötték meg legalább a négyes alá minősítést, ezért mindenképpen helye van összeállításunkban. Azért a jövőre datált Corpus Christi című filmjét még várjuk szeretettel. Egy utolsó esély mindenkinek jár.

A Player tanácsa: csak remélni merjük, hogy következő filmjével el fog kápráztatni minket. Ha nem jön össze, végleg elveszítjük a bizalmunkat.

Daniel Myrick és Eduardo Sánchez

Aki gyűlöli a found footage csavarra építő – vagyis dokumentumfilmnek álcázott – fikciós mozikat, annak a naptárjába fekete betűs gyásznapként vonult be az 1999-es The Blair Witch Project (itthon Ideglelés címmel pusztított) bemutatójának napja. Mivel a film hatvanezer dollárból csinált majdnem 250 millió dollárt, ezért nem kellett nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hamarosan „megtalált felvételek” özönvize fogja elárasztani a mozikat. Ez – bár kellett hozzá néhány év hatásszünet – végül így is lett, de a ’99-es alapvetés rendezői úgy eltűntek, mint bányász szájában a negro.

A Player tanácsa: Myrick és Sánchez a siker után mindketten maradtak a kisebb költségvetésű horrorfilmeknél, ami egyáltalán nem jött be nekik. Úgy tűnik, Sánchez a kitartóbb, hiszen ő a mai napig aktív, de a műfajtól nem hajlandó elszakadni. A tanácsunk az lenne, hogy próbálkozzon inkább valami mással.

Tony Kaye

Az Amerikai história X rendezőjének alapművét nem lehet eleget méltatni és nem lehet elégszer újranézni. Az alkotás úgy veri fejbe a nézőt, mint egy légkalapács, amit Edward Norton hipnotikus alakítása és David McKenna mesteri forgatókönyve mellett Tony Kaye biztos kezű rendezésének köszönhetünk. Azt nem lehet mondani, hogy az idén hatvanéves alkotó futószalagon szállítaná a filmeket, és sajnos azt sem, hogy bármelyik mozija akár csak megközelítené említett mesterműve színvonalát. Mivel a História úgy emelkedik ki emberünk filmográfiájából, mint egy világítótorony, kénytelenek voltunk Kaye-t is az egyslágeres előadók közé sorolni.

A Player tanácsa: jövőre érkezik tőle az Attachment című thriller Sharon Stone főszereplésével, így sajnos már késő tanácsot adni. Ms. Stone az utóbbi évek tapasztalata szerint igazi karriergyilkos jelenség.

Michael Cimino

Igazi kvízműsoros egyforintos kérdés: melyik filmet rendezte Michael Cimino? Persze a választ mindenki tudja, hiszen az 1978-as A szarvasvadász minden magára valamit is adó filmes toplista magától értetődő szereplője. A vietnami háború poszttraumatikus látleletének jelentőségét még az sem képes lerontani, hogy Cimino egy borzalmas, elviselhetetlen ember hírében áll, későbbi rendezései pedig az echte rossz és a tisztességes közepes között mozognak.

A Player tanácsa: mivel Cimino gyakorlatilag visszavonult a filmezéstől, ezért nem adhatunk neki más tanácsot, mint hogy jól élvezze ki nyugdíjas éveit.

Linda Blair

Viszonylag kevés ember mondhatja el magáról, hogy már tizennégy évesen a filmművészet egyetemes ikonjai között szerepel az arca. Linda Blair esetében e tény jelentőségét még az sem csorbítja túlzottan, hogy ehhez az 1973-as Az ördögűző című horrorban a maszkmesterek kislányos arcát rémisztő grimaszba torzították. Az egyház képviseletében eljáró papokat emberes hányással köszöntő megszállott gyermek generációkra hozza a frászt azóta is, a színésznő azonban képtelen volt élni a gyors ismertség előnyeivel. Linda Blair elkövette a legnagyobb hibát, ami csak lehetséges: szándékosan beleragadt a szerepbe. Kizárólag totálisan jellegtelen horrorfilmekben vállalt szerepeket, így néhány év után a ZS-ligában találta magát.

A Player tanácsa: 2008 óta nem vállal szerepeket, így csak remélni merjük, nem akarja egy újabb gagyival gazdagítani így is feleslegesen hosszúra nyúlt filmográfiáját.

Mark Hamill

Tudtad, hogy Mark Hamill majdnem kétszázötven alkotásban működött közre színészként? Elképesztő szám, ugye? Most mindenki normalizálja a vérnyomását, hiszen ez az emberes összeg csak akkor jön ki, ha Hamill szinkronszínészi munkáit is beszámoljuk, ami – tekintve, hogy nem csak rajzfilmsorozatokban, hanem videojátékokban is előszeretettel munkálkodott – némileg árnyalja a képet. A kegyetlen valóság az, hogy a színészre még a tájékozottabbak is csak a Csillagok háborúja miatt emlékeznek, hiszen Luke Skywalker szerepének eljátszásán kívül alig (ha egyáltalán) akad figyelemre méltó alakítása.

A Player tanácsa: mióta tudvalevő, hogy a Disney folytatást tervez a Star Wars-sagának, egyre meredekebb az adok-kapok a Mark Hamillt a sorozatba visszakövetelők és az ezt ellenzők között. Nem szállunk be a vitába.

Macaulay Culkin

Macaulay Culkinra minden karácsonykor kötelező emlékezni, hiszen a kereskedelmi tévék programigazgatói szerint a Reszkessetek betörők! című vígjáték kétszázadik újranézése nélkül nincs semmi értelme az ünnepeknek. Még annak is ismerős lehet a szőke kisfiú ábrázata, aki tévé híján a díszekkel teleaggatott fáról nem asszociál azonnal arra, hogy „Hol van Kevin?!” A fura nevű srác egyértelműen a kilencvenes évek legnagyobb gyereksztárja, akinek felnőtt verziójára valahogy nem volt senki kíváncsi – ahogy ez lenni szokott. Mára megszűnt színésznek lenni, leginkább drogproblémái, Mila Kunisszal való szakítása és a Michael Jacksonhoz fűződő kapcsolata miatt kaphat még néhány hasábot a pletykalapok hátsó oldalain.

A Player tanácsa: nem tudjuk, ezen a ponton vissza lehet-e még fordítani az elcelebesedés rémisztő folyamatát, így tanáccsal sem tudunk szolgálni.

John Singleton

John Singleton 1991-ben meglepte a filmvilágot Fekete vidék című gettódrámájával, mely amellett, hogy felkavarta a sztereotípiákba bepállott témát, a rendező személyében instant vezéralakot faragott az afroamerikai filmkészítés élére. Singletont hamar kinevezték a „cool királyának”, mely titulust azonban a sorban érkező filmek gyenge teljesítményét látva egyre kevésbé szerették használni kritikusai.

Az ezredforduló környékén úgy tűnt, hogy a Rosewood című mozival végre elkezdte összeszedni magát, de a sokat szidott Shaft reboot hamar lehűtötte a rajongókat. Bár 2005-ben a Négy tesó című thrillerrel megcsillantott valamit tehetségéből, legutóbbi dolgozata, a Taylor Lautner főszereplésével a közönségre ürített Elhurcolva című szellemi fekália húsz évre visszamenőleg kiradíroz minden pozitívumot a rendező életművéből.

A Player tanácsa: mivel legutóbbi filmje egész egyszerűen értékelhetetlen, ezért mi arra szeretnénk kérni a direktort, hogy ne foglalkozzon akciófilmekkel, mivel láthatóan nem érti ezt a műfajt. Azt javasolnánk, keressen valami mélyebb alapanyagot.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
Tíz meglepően rémisztő európai horrorhoz
Készülj fel a Playerrel az ünnepekre!