Az isteni Salma nyomdokaiba lépni nem könnyű feladat, de szerintünk Eizának sikerülhet.

Valószínűleg mindenki emlékszik még Salma Hayekre és a kígyójára az 1996-os Alkonyattól pirkadatig című kultuszfilmből. Ha esetleg mégsem, akkor mutatjuk, hogyan nézett ki a 30 éves Hayek, mint sztriptíztáncos-vámpírkirálynő:

Nos, joggal gondolhattuk, hogy ennél jobb már nem lesz és kételkedve fogadtuk, amikor 2014-ben Robert Rodriguez úgy döntött, elindítja a filmből készült sorozatot. Mert hogyan lehetne pótolni az eredeti Santanico Pandemonium-ot? (Ez egyébként sátáni zűrzavart jelent…) De ahogy Rodriguez a sorozatot sokkal jobbnak és teljesebbnek tartja, mint a filmet, úgy a szexi nő szerepére is sikerült megtalálnia a „továbbfejlesztett verziót”.

A hölgy neve Eiza González és ugyan úgy mexikói, mint elődje. Mi itthon korábban a Rabok és szeretők című sorozatban találkozhattunk vele, mostanában pedig az AXN csatornán az Alkonyattól pirkadatig című sorozatban csodálhatjuk a bájait. Egy kis ízelítő, miről is van szó:

Az Alkonyattól pirkadatig második évada október végén fejeződött be, és Eiza rajongóinak jó hír, hogy 2016-ban jön a harmadik évad is.

(Forrás: AXN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered Magyarország leendő minisztereit?

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni