Ed Sheeran fellépésével szerdán kezdődik az idei Sziget, amely már a 27. lesz a fesztivál történetében – rendesen kinőtte magát.

Tavaly látogatócsúcs született a Szigeten: több mint félmillióan szórakoztak, idén viszont nem várnak újabb rekorddöntést a szervezők, ugyanis az előző évhez képest némi visszaesést tapasztaltak a hétnapos bérletek eladásában – ugyanakkor a napijegyekből több fogyott, mint tavaly.

Külföldről Nagy-Britanniából jön a legtöbb látogató – mintegy 18 ezren –, utána a hollandok következnek 14-15 ezerrel, majd a franciák, a németek és az olaszok.

Akkor már megmutatjuk, hogy alakult a Sziget látogatottsága 1993 és 2018 között – elképesztő látni, mekkora utat járt be:  

A Sziget műszaki igazgatójától, Benis Dániel pedig azt is elárulta, hogy húszezer ember szolgálja ki a fesztivált, beleszámolva mások mellett a cateringeseket, az egészségügyi részlegben dolgozókat, a biztonsági őröket és a technikusokat is.

Egyébként már megnyílt a Sziget a fesztiválozók előtt, be is költöztek az első kempingezők:

Drónfelvételeken nézheted, hogyan költöztek be a Szigetre az első fesztiválozók

Ugyanitt meg lehet tekinteni a Nagyszínpadot is, aminek bőven elég a látványa ahhoz, hogy az ember ki akarjon menni a Hajógyárira.

(Forrás: MTI, fotó: MTI, Sziget Festival Official)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
39% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés