Viszlát, Sziget! Viszlát, VOLT!

Bár már eddig is sejteni lehetett, hogy távolról kell csodálnunk a Hajógyárit és a Lövéreket idén fesztiválszezonban, a kormány bejelentése után már biztosak lehetünk benne,

tilos lett ugyanis augusztus 15-ig bármilyen 500 fő feletti rendezvényt tartani, így a koncerteknek és a fesztiváloknak lőttek.

Egyedül az augusztus végére száműzött Fishing On Orfűt rendezhetik meg, de az még nagyon odébb van. Kifejezetten pocsékul járt a már elcsúsztatott Kolorádó, akik augusztus 12-15. közé csúsztatták az eredeti időpontjukat, de mondjuk úgy, hogy bukó.

Ma reggel a Bánkitó már bejelentette, hogy 2021-re terveznek, a többiekről viszont még nem lehetett tudni semmit. Így viszont nem lesz sem Sziget, sem VOLT, sem EFOTT, Balaton Sound, Művészetek Völgye, Campus, ráadásul olyan koncertek maradnak el, mint a System of a Down és az Aerosmith. Hogy mi lesz egyáltalán augusztus 15. után, jó kérdés, valószínűleg nem sok jó, de majd pár hónap múlva kiderül. Hogy augusztus végén a Strand Fesztivál, a FOO és a SZIN még lepöröghet-e, az az igazán jó kérdés. Közben kiderült, hogy az EFOTT még új időpontra, augusztus végére csúszhat, ha mindenki úgy akarja.

(Fotó: Rockstar Photographers)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.