Nem meglepő, hogy a maximalizmusáról híres Tesla-vezér azt vallja, hogy az egész gépezetet tönkreteheti egy nem oda illő alkatrész.

Ennek megfelelően a céghez jelentkezőket alaposan megválogatják. Természetesen Musk nem lehet jelen minden gyári munkás interjúján, de a fontosabb pozíciókra pályázó emberekkel személyesen is el szokott beszélgetni, és ezen alkalmakkor bizony nagyon észnél kell lennie az illetőnek.

Mivel a szavahihetőség az esélyesek egyik legfontosabb tulajdonsága kell legyen, az üzletembernek bombabiztos módszere van arra, hogy kiszűrje a füllentőket.

Egészen egyszerűen azt kérdezi a jelentkezőtől, hogy

mi volt eddigi életében a legnehezebb feladat, amivel a munkahelyén meg kellett küzdenie.

A pszichológia is alátámasztja, hogy az emberek részletekbe menően emlékeznek azokra a feladatokra, melyek során nagy nehézségekbe ütköztek, így a kérdés után Musknak csak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a jelentkező valóban ismeri az adott témát.

A módszert egy 2017-es technológiai expón tartott előadása során osztotta meg a közönséggel és azt is elmondta, hogy a trükk az esetek száz százalékában működik.

(via)

Ez is érdekelhet:

A OnePlus egykori társalapítója megcsinálta a Semmit

Január végén ez még nem nagy szó, de Carl Pei új cégének első bejelentése eddig simán az év trollkodása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában