A 2016 VA névre keresztelt aszteroida november 2-án, valamennyivel éjfél után viharzott el imádott bolygónk mellett.

Persze itt a távolságokat ne a kocsma–közért–buszmegálló egyenlet alapján próbáljuk besaccolni, hanem mondjuk a Hold Földhöz mért helyzete alapján.

Az aszteroida ugyanis kb. ötször olyan közel volt hozzánk – kb. 77 ezer kilométerre –, mint a Hold, ez pedig csillagászati viszonylatban már igencsak közelinek számít.

Az objektumot csak néhány órával azelőtt fedezték fel az arizonai Mount Lemmon Survey csillagászai, hogy a Föld mellett elhúzott volna, így a tudósok is igencsak meglepődhettek.

Ott, középen

Persze nem egy robusztus objektumról beszélünk – a főként vasból, jégből és kőből álló aszteroidák egyébként sem „nőnek” olyan nagyra –, de azért a 10–20 méteres átmérőjével is okozhatott volna némi gebaszt. Hogy érzékeltessük, milyen kárt képes okozni egy ilyen kis szörnyeteg, felidéznénk egy 3 évvel ezelőtti eseményt,

amely során egy 17 méter átmérőjű meteor felrobbant az oroszországi Cseljabinszk felett, és a lökéshullám következtében jókora anyagi kár keletkezett a városban, és mintegy 1200 ember meg is sebesült.

(forrás: Live Science)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kvíz: felismered Magyarország leendő minisztereit?

Soroljuk a 21. század tíz legjobb pszichothrillerét

A titokzatos napfogyatkozás, amely az embert és az egész bolygót az őrületbe kergeti – Saros-teszt

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni