Tulajdonképpen furcsa, hogy az Europol csak most dobott össze egy oldalt, ahol – például az FBI hasonló, bár nem épp mai dizájnú most wanted-oldalához hasonlóan – összegyűjtik a leginkább keresett európai, vagy Európát veszélyeztető bűnözőket. A listára súlyos bűncselekmény vagy terrorcselekmény elkövetése miatt elítélt, vagy annak elkövetésével gyanúsítható személyek kerültek fel.

A nem túl dicsőséges tablón 45 fénykép szerepel, de nem azért, mert „csak” ennyi súlyos bűnözőt köröznek Európában, hanem mert az egyes európai országok meghatározott számú körözött személy adatait tölthetik fel, a jelek szerint ez Magyarország esetében egy fő, a kiválasztott személy pedig a Koszi klán utolsó szabadon lévő tagja, Varjú Tibor lett.

A tizenhét nyelven, közte magyarul is elérhető eumostwanted.eu működtetésében részt vevő európai rendvédelmi szervek azt remélik, hogy a lakosság megismeri és rendszeresen látogatja majd a honlapot, és bejelentést tesznek, ha tudnak valamit a körözött személyekről, amire a Célkörözési Egységek Európai Hálózata azonnal képes reagálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz, streamingre frissen felkerült film, amit érdemes megnézni a héten

A magyar rendőr nemigen tud számolni, de legalább gyorsan hülye

Befutott a Mi vagyunk Azahriah első előzetese

További cikkeink a témában