Te valószínűleg nem ismered Tyler Blevinst, de a srác igazi sztár azok között a fiatalok között, akik abból gazdagodtak meg, hogy azt streamelik, ahogy videojátékokkal játszanak. Ezzel, vagyis a játékkal havi szinten félmillió dollárt keres.

Most pedig egy még nagyobb hal akadt a horgára, ugyanis februárban az EA megkereste egy ajánlattal. A cég nem rég adta ki Apex Legends címnű ingyenes játékát, és azt szerette volna, ha a cím minél több gémerhez eljutna.

Ennek érdekében felvették a kapcsolatot egy rakás nagynevű játékossal, és arra kérték őket, hogy játsszanak kicsit a produktummal, és ezt közvetítsék követőik felé is.

Azt nem tudjuk pontosan, hogy ez összesen mennyibe került az EA-nek, de az tuti, hogy a Ninja művésznéven nyomuló Tyler bankszámlájára egymillió dollárt utaltak el. A stúdió egyik fejese elárulta, hogy nem is foglalkoztak hagyományos marketinggel, ami tényleg így is volt, a streamerek tekintetében azonban a teljes pályás letámadást választották.

A taktika végül bevált, az Apex Legends ugyanis rekord gyorsasággal, egy hét alatt 25 millió játékost szedett össze, majd egy hónap után az aktív felhasználók száma az 50 milliót is átlépte.

Ennek fényében az az egymillió dollár potom pénz volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés