Egészen 1933-ig kell visszautaznunk az időben érte.

Nagy valószínűséggel nem falod a '30-as évek cseh filmjeit, így lemaradhattál az Ekstase (Extázis) című moziról, amelyet 1933-ban mutattak be a gyönyörű Hedy Lamarr főszereplésével. A film egy feleségről szólt, akinek elege lett az őt elhanyagoló idősebb férjéből, és viszonyt kezd egy fiatalabbal, akivel egyébként egymásba is szeretnek. És ha már egymásba szeretnek, akkor jön, aminek jönnie kell.

A '30-as években az amerikai filmgyártás még nem annyira érezte késznek magát egy szexjelenethez, de az európai rábólintott. Hedy ugyan a filmben egy ponton le is dobja magáról a ruhát, ami szintén eléggé merész tett volt, de magában az együttlétben nincs semmi meztelenség, vagy bármilyen erősen túlfűtött szexualitás, de ettől még szép, ráadásul ha még azt is hozzávesszük, hogy ez az első olyan jelenet, ami női orgazmust ábrázol (már ha leszámítjuk a pornókat), akkor különösen jár a taps. Persze ettől ma már meg sem emelkedne a pulzusunk, de hát ilyen időket élünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés