Sok tekintetben fejlődött a Codemasters F1-szériája. Talán most ért el a csúcsra. Teszt!

Az F1-gyel sem volt kegyes 2020, de hát mivel lenne az, a nemrég elrajtolt versenysorozat mellé viszont úgy jött a szinte kötelező játék, hogy majdnem takkra egyszerre indultak. Ez valahol szerencsés, hiszen a felfokozott várakozás miatt sokkal jobban ki vagyunk éhezve egy új játékra is, de sokan gondolták, hogy ha már megint csak egy minimális ráncfelvarrás érkezik egy új verzióval, akkor végül is majdhogynem mindegy.

Szerencsére az F1 2020 nem egy újabb lenyúzott rókabőr, bár azt hozzá kell tenni, hogy igazán megreformálni, és durva újításokat mutatni ebben a játéksorozatban nem lehet. Amit viszont ki lehetett hozni belőle, azt most kihozták, így nem nagy szám azt mondani, hogy az F1 2020 talán a széria legjobb darabja.

Kezdjük a legfontosabb résznél: az autók irányíthatóságánál. Az F1 2020 ebből a szempontból mindenképpen a maximumot nyújtja, mert sokkal pontosabban reagál a játék minden rezdülésünkre, és abszolút olyan érzésed lesz, mintha egy F1-autóban ülnél. Vagy legalábbis így képzelem el. Persze a vezetési élmény nagyban függ a mi profizmusunktól is, és attól, mennyire vagyunk hajlandóak segítségeket igénybe venni, ezek kikapcsolása drasztikusan nehezítheti a játékot egy kezdő számára, de az a szép, hogy igazából még nekik is nagyon élvezetes lehet a versenyzés, csak éppen casual módban kell játszani, és máris könnyebben lehet sikerélményeket elérni a falnak csapódás helyett.

Nyilvánvalóan az F1-játékokat kormánnyal érdemes játszani, de nem lehetetlen azért egy kontrollerrel sem, mi PS4-en próbáltuk, és bár tény, hogy a DualShock nem tudja helyettesíteni a kormányt, azért elég jól elszórakoztunk vele, rövid gyakorlás után már csak kevéssé éreztük a hiányát.

Tartalmi újításokat is kapunk a pénzünkért, mégpedig egy elég jót, itt a My Team mód, amelyben megalkothatjuk a saját F1-csapatunkat, és felvirágoztathatjuk, ha elég ügyesek vagyunk. Ez már azért is lép túl a szokásos koncepción, mert teret ad az alkotásnak, és ez az alkotás elég vonzó lehet szinte mindenki számára, aki valami újat és egyedit szeretne. És itt valószínűleg mindenki szeretne. A MyTeamben persze versenyeznünk is kell, nem csak menedzselnünk, de ez a teljesen komplex élmény van annyira erős, hogy nagyon sokáig ne tudjuk letenni az idei epizódot.

Persze még mindig ott a „hagyományos” karrier mód a teljes F1 és F2 mezőnnyel, szóval aki eddig is erre izgult, az most is izgulhat, aki pedig a klasszikus autók számát kevesellte, az megnyugodhat, mert ezek számát is sikerült a csúcsra pörgetni. Hála istennek a vezetési élmény is nagyon változik, ha egy legendás régi autót vezetünk, de hát ez abszolút elvárható az F1-játékoktól.

És ami a legjobb: a 2020-as részben végre osztott képernyőn is versenyezhetünk haverjainkkal, úgyhogy ha átjönne hozzánk valaki, és kedve lenne egy igazán old school versenyzési élményhez, akkor már ennek sincs akadálya. Emellett az online multi természetesen továbbra is szeretettel vár mindenkit, bár oda tényleg csak az tóduljon, aki veszettül profin vezet, mert gyorsan elvérez majd a pályákon.

Külön piros pont, hogy a Codemasters megemlékezett a balesetben elhunyt Anthoine Hubertről, de még Michael Schumacher előtt is fejet hajt, így még akár néhány könnycsepp elmorzsolása sem lehetetlen, bár nagyban nehezíti a versenyzést.

Az F1 2020 lazán hozza ki a maximumot a Codemasters szériájából, mindezt úgy teszi, hogy igazán nem állítja a feje tetejére a műfajt, csak finomhangol, grafikailag szokás szerint a maximumot nyújtja, sokkal jobb vezetési élményt ad kezdőknek és profiknak egyaránt, a My Team mód és az osztott képernyős versenyzés pedig konkrétan ellenállhatatlanná teszi. Ha már rég lecsatlakoztál az F1-sorozatról, vagy csak ha úgy érzed, vissza kellene pattannod a volán mögé, akkor ennél jobb alkalmad nem lesz rá.

A player szerint

  • Bőven az F1-játékszéria legjobb darabja
  • A My Team mód nagyon szórakoztató és hosszú időre leköti az embert
  • Nem állítja a feje tetejére a zsánert, de abszolút kiszolgálja a rajongókat
Player-méter
9
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában