A Fast X első nagy előzetese tényleg nagy, vagy inkább NAGY, de annyira, hogy annyi zúzást pakoltak bele, amiből simán össze tudnának hozni egy rövidebb akciófilmet.

A Halálos iramban-szériát lezáró nagy finálé első felében mindenki ott lesz, aki eddig tiszteletét tette a franchise-ban, leszámítva Dwayne Johnsont, aki annyira összeveszett Vin Diesellel, hogy teljesen elzárkózott attól, hogy részt vegyen a lezárásban.

Azt már most ki lehet jelenteni, hogy Jason Momoa lubickolni fog az excentrikus rosszfiú szerepében, akinek feltett szándéka, hogy szétszakítja a CSALÁDOT, mi viszont egy nagyobb összegben mernénk fogadni arra, hogy ez minden igyekezete ellenére sem fog neki összejönni.

A film május 19-én kerül a mozikba, így valószínűleg heteken belül elkezdenek majd szállingózni Diesel nyilatkozatai, melyekben elmondja, hogy ez lesz a filmművészet csúcsa, és hogy Momoát is Paul Walker angyala küldte a Földre, hogy segítsen méltó módon befejezni a történelem legfontosabb sorozatát.

Mi szóltunk.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Fekete mágia, hogy milyen jól néz ki Sandra Bullock és Nicole Kidman az Átkozott boszorkák folytatásában

Szinkronkvíz – Tudod, ki a magyar hangja ezeknek a szereplőknek?

Máris nyomjuk a heti élményadagod

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
2% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
7% Egy próbát anno tettem.
4% Nem, de tervezem.
88% Esélytelen, hogy előfizessek.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés