Zach Creggertől, a Barbár című meglepetéshorror rendezőjétől ismét valami különlegeset várunk.

A Fegyverek című film már az első trailere alapján is egy igen egyedi darabnak ígérkezett, az új kedvcsináló pedig sikeresen tüzeli fel újra a nézőket. A sztori egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol egy este tizenhét gyerek kikel az ágyából és belegyalogol az éjszakába. Mivel mindegyikük ugyanannak az általános iskolai osztálynak a tagjai, a szülők teljesen jogosan hiszik azt, hogy az eltűnésekhez valamilyen módon köze lehet az osztályfőnöknek, aki viszont semmit nem tud az egészről.

Ez már önmagában érdekes és nyomasztó felállás, ez az előzetes pedig tartalmaz néhány elég para képsort, melyek azt jelzik, hogy nemcsak feszültségre, de sokkolásra is számíthatunk majd Creggertől.

A Fegyverek augusztus 7-én érkezik meg a magyar mozikba.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

A ChatGPT már tavaly júniusában észlelte, hogy a kanadai iskolai lövöldöző készülhet valamire

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve