Európában először Németországban lett színes a tévéadás, de nem sokkal később Magyarország is követte.

1967-ig fekete-fehér volt a (nyugat)német tévé, akkor azonban – egészen hihetetlen módon 13 évvel az Egyesült Államok után – ott is színesre váltott az adás. A színes műsort a későbbi kancellár, Willy Brandt indította el '67 augusztus 25-én, ezzel Nyugat-Németország lett az első Európában, ahol színessé vált az adás.

A kor viszonyaihoz képest elég gyorsan, két éven belül már volt színes magyar adás is: ez 1969. április 5-én indult, és a műsorszórással párhuzamosan megkezdődött az első, francia import színes készülékek forgalmazása is – noha ez jó ideig igen drágának, így státuszszimbólumnak számított. Egy évvel később ugyanakkor már itthon is gyártottak színes tévéket.

Bár itt a színességről nincs külön szó, azért érdekes összefoglaló:

Készült egy verzió arról is, ahogy 1972-ben színesre váltott a norvég tévé, de egyes források szerint ez egy 1976-os műsor, ami azzal viccelődött, hogy hogyan válhatott pár évvel korábban színesre a tévézés:

Ez is érdekelhet:

Európa legészakibb és az egyik leglenyűgözőbb országa: Norvégia

Marha nagy szerencséjük van a norvégoknak, nem elég, hogy a világ egyik legjobban működő, legfejlettebb és legboldogabb országa az övék, de még meseszép is.

A világ leghosszabb bringás alagútja megvolt?

Külön sávok bringásoknak és sétálóknak, falfestmények, látványos fények és egy pihenőhely félúton – ilyen a világ leghosszabb, direkt bicósoknak szánt alagútja.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés