Itt a focivébé, igen, ajánlunk arra is meccset, de mondjunk még két olyat e hétvégére, amire nem biztos, hogy gondoltál, pedig érdemes.

Svájc–Franciaország

Eléggé adja magát programnak a focivébé. A kezdeti helyzettel szemben már inkább a csapatoktól függ a csoportmeccsek végeredménye, a világbajnokkal nem kell számolni, a legdögunalmasabb mérkőzésen már túlvagyunk, az Irán–Nigériához képest csak szuperizgalmas meccsek jöhetnek, talán a pénteki E csoportos Svájc–Franciaországot várjuk leginkább.

A svájciak Ecuador ellen nem voltak annyira meggyőzőek, de azért kettő–egyre győztek, a franciák elég simán verték Hondurast három– nullra, valamiért mi ebből azt sejtjük, hogy jó meccs lesz. Pénteken este kilenctől kiderül.

Favágás mint versenysport

Igen, ilyen létezik 2014-ben, és nagyon komoly dolog: favágóverseny. Mondjuk a Husqvarna elég magas szinten közelíti meg a kérdést, lévén 325 éve létezik a cég, ehhez kapcsolódik a Zselici Erdészet Ropolyi Fahasználati tanpályáján június 21-én rendezendő esemény is.

A Husqvarna Országos Fakitermelő Versenyen a szakkereskedők által a saját területén összeállított háromfős csapatok indulhatnak, akik a WLC (ez olyan, mint az NHL vagy NBA, csak a Fakitermelő Világbajnokságot rövidíti) szabályai szerint gallyazásban, lánckímélő darabolásban, kombinált darabolásban, döntésben és láncszerelésben mérhetik össze tudásukat. A legjobbak a magyar válogatottba juthatnak.

Hogy még szórakoztatóbb legyen a dolog, a konyhában biztosan, az erdőben nem tudjuk, mennyire otthonosan mozgó Sági Szilárd, és a fakitermelésre puszta kézzel is képes Fekete Laci is gallyaz és kombinált darabol majd egy fél órát. Utána következik a Husqvarna ”Oldtimer” veterán motorfűrészek versenye, amin 1990 előtti, saját gépekkel lehet majd gallyazni. Igazán férfias program, már most kezdünk barátkozni a belvárosi szakkereskedővel, hogy jövőre minket indítson, kombidarabolásban nyilvánvalóan lenne keresnivalónk.

A reptér mint érdekesség

A reptér egy annyira tökéletes és bonyolult rendszer, hogy bármely részét érdekes jobban megismerni. A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódva, de péntek–szombat–vasárnapra kiterjesztve várja a Ferihegyi Repülőmúzeum azokat, akik szívesen megnéznének egy éjszakai pilótafülke-bemutatót, egy tűzoltósági bemutató, kipróbálnák a szimulátort, és megnéznék a modern, illetve a korábbi évtizedekben szolgáló, de aprólékosan restaurált földi kiszolgálóeszközöket, vagy akár egy mentési gyakorlatot is.

A reptéri skanzen ezen a hétvégén pénteken és vasárnap reggel kilenctől este kilencig, szombaton reggel kilenctől hajnali kettőig tart nyitva, a Múzeumok Éjszakájának karszalagjai szombaton 18 és vasárnap hajnali két óra között használhatók.

(Fotó: AFP, Husqvarna, Légiközlekedési Kulturális Központ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az Oscar-jelölésekkel kitömött Bűnösök rendezője tényleg feltámaszthatja az X-aktákat

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve