Felcser Máté, JumoDaddy és a Margaret Island hozta össze közösen az idén újra Velencén parádézó EFOTT himnuszát, aminek már a klipje is itt van.

A Feszt szerelem alapjait a Margaret Island alkotta meg, amelyhez Lábas Viki énekesnő EFOTT-os élményei is nagyban hozzájárultak. Az alkotók a szabadság érzésének megjelenítésére törekedtek – ez volt Felcser Máté célja is, amikor megalkotta a szöveget.

− Az EFOTT számomra az izmos szabadságról szól, ahol különböző karakterek találkoznak, engedik el magukat, hiszen a fesztivál egész hangulatának van egy sajátos világa, ami magába zár. Szövegében és dallamában is ezt kívántuk visszaadni, megjelenítve egy könnyed nyári szerelemet, egy fesztiválos fellángolást – mondja a Punnany Massif frontembere, aki a „Csak szabadon” szlogenről a „vétkezzünk büntetlenül” életérzésre asszociál.

A dal nyilván mindenhol pörögni fog Velencén július 12-17. között az EFOTT-on, ahová egyébként több zenekar is extra produkcióval készül: a Mary PopKids a Z-Drums ütősegyüttessel egészül majd ki, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) filmzenékkel lép majd színpadra, míg a 30Y egy különleges performansszal készül, amelyben fiatal festőművészek bevonásával jelenítik meg az extázist. Na de először is itt a Feszt szerelem, ezt lehet tanulgatni július közepéig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

Nincs túl sok jó húsvéti mozi, de mi azért összeszedtünk belőlük tízet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés