Kathryn Bigelow a Bombák földjén című mozival csinált történelmet, amikor 2010-ben megkapta a filmért a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, ezzel ő lett az első nő, aki átvehette ezt az elismerést.
Igaz, hogy emiatt fogadta be őt a művészvilág, de hülyeség lenne kijelenteni, hogy James Cameron exfelesége ne lett volna már korábban is a filmkedvelők radarján. Hiszen Bigelow már az Oscarja előtt összehozta a Holtpont című mozit, amiből a kilencvenes évek egyik ikonikus akciófilmje lett, és bár ehhez nem érhetett fel, azért a Strange Days – A halál napja című sci-fi sem sikerült rosszul 1995-ben. Az Oscarja óta mindőssze két nagyjátékfilmet rendezett: a Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza 2012-ben jött, a Detroit pedig 2017-ben. Egyikkel sem tudta megismételni a Bombák földjén sikerét, de addigra már bevéste a nevét Hollywood legfontosabb alkotói közé. Hiszen nem elég, hogy a rendezőnő egy férfiak uralta terepen tudott érvényesülni, de összes alkotásával kifejezetten férfias témákat dolgozott fel, melyeket egyedi látásmóddal, úgy sikerült lehoznia, hogy a mondanivaló sem maradt el.
Nem kevesebb mint nyolc év telt el Bigelow legutóbbi nagyjátékfilmje óta, ami hollywoodi mércével mérve egy örökkévalóság, így a Netflix számára leforgatott Feszült helyzet az év egyik legfontosabb premierjeként kerülhetett be a streamingszolgáltató naptárjába. A fantáziátlan magyar címmel megvert thriller egy félelmetesen egyszerű alaphelyzetből dolgozik: egy szép napon feltűnik egy pötty az USA rakétavédelmi rendszerének radarján.
A jelenség miatt az első percekben senki nem pánikol, hiszen a dolog belefér a napi rutinba, ám egy ponton érkezik a sokkoló felismerés: ez bizony nem gyakorlat és nem is egy fejlődő ország erőtlen rakétakísérlete. Beindul a gépezet, és hamarosan a kisemberektől a döntéshozókig mindenki kénytelen szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy a világ talán a nukleáris holokauszt felé száguld, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy gyakorlatilag negyedóra alatt kellene meghozni olyan döntéseket, melyek akár az emberi civilizáció végét is jelenthetik.
Lehet, hogy ízetlen tehát a magyar cím, de tűpontosan leírja, miről szól a film. A feszültség ugyanis szinte az első perctől az utolsóig jelen van, gyakorlatilag minimális felvezetés után már meg is jelenik a fenyegetés, ami szépen lassan felőrli a szereplők idegeit. Az alkotás három epizódban, három nézőpontból meséli el a történetet. Megnézhetjük, hogyan próbálnak megküzdeni a helyzettel a végrehajtói szinten dolgozók, majd betekinthetünk a döntést előkészítő vezetők munkájába, végül pedig a védelmi minisztert és az elnököt láthatjuk, amint kénytelenek szembenézni a rémálommal.
Ami hamar nyilvánvalóvá válik, hogy Bigelow nem volt hajlandó engedni a hitelességből. Mozija egy dokumentumfilm igényességével és pontosságával mutatja be, hogyan működik az amerikai államigazgatás, hogyan történik a fenyegetés azonosítását követően az információgyűjtés, majd a beszerzett információkat hogyan juttatják el a döntéshozókhoz, mindezt egy olyan helyzetben, melyben a szorongató időtényező miatt gyakorlatilag nincs helye a hibáknak. A kamera a nézővel együtt egy kívülálló kíváncsiságával figyeli, dokumentálja az eseményeket, megmutatva, hogyan rogynak össze vagy épp állnak helyt a gépezet fogaskerekeiként működő hivatalnokok, katonák és politikusok.
És ha már a szereplők kerültek szóba, muszáj megjegyezni, hogy ebben a darabban kivétel nélkül mindenki hozza, amit kell, amin már csak azért sem kellett meglepődnünk, mert az alkotók olyan sztárokat soroztak be, mint Idris Elba, Rebecca Ferguson, Jared Harris, Jason Clarke vagy a karakterszínészként már többször bizonyított Tracy Letts.
A pontos forgatókönyv és a láthatóan kompetens színészvezetés mellett a szövegkönyvre sem lehet egy árva panaszszavunk sem. Bár olykor előkerül némi moralizálás, ennek is helye, funkciója van, sziruposságot, pátoszt vagy papírízű sorokat ez a darab hírből sem ismer. Bigelow azt mutatja be, mennyire törékeny fundamentumokra épült modern világunk, amit végül maga az amerikai elnök foglal össze egy kijózanító monológban, amikor ráébred, hogy a világ vezető hatalmának első embereként ő maga került a 22-es csapdájába.
A filmet persze nem sikerült hibák nélkül lehozni. Érzésre egészen egyszerűen túl sok dolog történik néhány perc alatt, és végső soron az a kérdés is felmerülhet a nézőben, vajon miért annyira biztos mindenki abban, hogy a radaron látható pötty valóban egy atomrakétát takar, amikor ez nyilván csak akkor derül majd ki, amikor az a valami eléri a célját. Ezzel kapcsolatban azért a forgatókönyv egyes szereplőket megszólaltat a józanság hangján, más, náluk fontosabb karaktereket viszont olyan döntésekre kényszerít, melyek a rendelkezésre álló információk – vagy inkább azok hiányának – tükrében túl drasztikusnak hatnak.
Kathryn Bigelow politikai thrillerje hajmeresztő gondolatkísérlet, mely annyira nem ad válaszokat, hogy a finálé egészen biztosan frusztrációt okoz majd néhány nézőnek. Ne legyenek kétségeink, az alkotók célja a kezdetektől fogva sem az volt, hogy konkrét megoldással vagy megnyugtató végkifejlettel tereljenek vissza minket a komfortzónánkba, hiszen a film által feszegetett téma ennél sokkal komolyabb.
A Feszült helyzet izomból rátenyerel a vészcsengőre. Olyan, mint egy hangos ébresztő a csendes hajnali órákban, melynek hatására az ember úgy riad fel az álmából, hogy még órákkal később is kalapál a szíve. Ez a filmélmény is napokig a nézőjével marad.
