A Variety hozta a hírt, amivel kapcsolatban mi csak azt nem értjük, ezt a sztorit eddig hogy a fenébe' nem karolta fel Hollywood.

1985-ben Kentuckyban történt ugyanis, hogy találtak egy nyolcvan kilós medvét, mellette egy üres csomaggal, amiben korábban 31 kilónyi első osztályú kolumbiai kokain várta, hogy begyűjtsék.

A csomagokat egy Andrew Thornton nevű csempész szállította egyenesen Kolumbiából Amerikába egy Cessna kisrepülő fedélzetén, majd azokat kihajigálta Kentucky fölött, hogy a hálózat amerikai tagjai összeszedjék és elszállítsák.

Thornton egyébként korábban nyomozó, majd jogász volt, de elege lehetett az állami fizuból, elvégzett egy pilóta tanfolyamot és beállt Pablo Escobar csempészei közé. Szerencsétlen nem sokkal később kénytelen volt itthagyni a földi siralomvögyet, amikor Tennessee felett kiugrott a gépéből, aminek a farka tarkónvágta, ő elájult, és emiatt zuhanás közben nem nyitotta ki az ejtőernyőjét.

Amikor megtalálták, lövedékálló mellény, éjjellátó szemüveg és Gucci papucsok voltak rajta, a csomagjában pedig 4500 dollár készpénz, kések, fegyverek és egy repülőgép indítókulcsa, szóval a srác nem igazán temetéshez öltözött.

A kokaint bezabáló brummogó egyébként sajnos nem tudta lábon kihordani az emberes OD-t. Miután megvizsgálták és dokumentálták a gyomortartalmát, preparátumot készítettek belőle és ma már a lexingtoni Kentucky For Kentucky nevű üzletben látható kiállítva.

A sztoriból most film készül, amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a Universal Pictures csinálja, a forgatókönyvet Jimmy Warden írja, a rendezői székben Elizabeth Banks foglal helyet,

a címe pedig Cocaine Bear, azaz Kokós maci lesz.

Erre már csak a zseniális cím miatt is benevezünk.

Ez is érdekelhet:

Az Avatar hamarosan visszaveheti a koronát a Bosszúállók: Végjátéktól

A Marvel nagy nehezen lenyomta, de James Cameron klasszikusa most visszavág.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés