Az otthoni virtuálisvalóság-játékokból a kezdeti lelkesedés után hamar ki lehet ábrándulni. Az ember egy idő után rájön, hogy a VR-platformokra kiadott játékok legnagyobb része nem több egyszerű techdemónál. Most azonban a japánok csináltak valamit, amit látva simán eldobod az agyad.

A Namco Bandai ugyanis összeállt a VR Zone Shinjuku nevű játékteremmel (mondjuk egy 3700 négyzetméteren elterülő vidámparkot kicsit necces játékteremként emlegetni), és megalkották a Ghost in the Shell: Arise Stealth Hounds című ride-ot, melyben akár nyolc ember is részt vehet egyszerre egy négy-négy elleni ütközet formájában.

A játék egy 20 x 12 méteres helyiségben zajlik, a résztvevőknek pedig fel kell venniük egy egyedi építésű VR-sisakot, a helyzetük meghatározását segítő jelzőket, illetve az ezeket működtető hátizsákot. A szoba tele van pakolva szenzorokkal, a játékosok így minden pillanatban pontosan azt látják, amit a program szeretne velük láttatni. A falak természetesen csak virtuálisak, ezért balesetektől sem kell tartani.

A résztvevők így egy tökéletesen élethű épületharcban vehetnek részt, a teljesítményüktől függően pedig különböző speciális képességeket is aktiválhatnak, mint például célpontmegjelölés, vagy röntgenlátás.

Ez így leírva is vagány, de ha megnézed a promóciós videót, egészen biztosan tátva marad a szád.

December 9-én nyílik a mutatvány. Gyanítjuk, igen komoly előjegyzési lista vár a jelentkezőkre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve