Egyelőre az orvosoknak sincs ötlete, hogy miként szabadulhat meg a hajára kent ragasztótól egy amerikai nő, Tessica Brown.

Komoly TikTok-hírnévre tett szert az amerikai nő, aki pár napja számolt be arról, hogy a Gorilla Glue nevű szupererős ragasztót fújta a hajára, miután elfogyott a hajlakkja. Egészen eddig akár poénos is lehet a sztori, az viszont már egyáltalán nem vicces, hogy a ragasztót azóta sem tudták eltávolítani a hajáról, még úgy sem, hogy már orvosnál is járt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tessica (@im_d_ollady) által megosztott bejegyzés

A sztori virális útra indult, a videót több millióan látták, Brownnak több százezer követője lett a social mediában, és elindult egy gyűjtés is a GoFundMe-n, ahol eredetileg 1500 dollárt kért az amerikai nő, de már 13 ezer dollár felett jár a gyűjtés.

Állítólag Brown megkeresett egy ügyvédet is, és arra készül, hogy beperli a Gorilla Glue-t, a cég közben kiadott egy rövid közleményt, amelyben azt írják, sajnálják a történteket, és örülnek, hogy kórházi ellátásában részesült Brown. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a terméken jól láthatóan olvasható, hogy nem érintkezhet bőrrel.

Ha már nem okos ötleteknél járunk:

Úgy felhúzta magát a jógaoktató a meditációra készülve, hogy a kezét törte

Egy trú sztori egyenesen az Országos Mentőszolgálattól.

Tényleg a homlokára műttetett egy 11 karátos gyémántot az amerikai rapper

Mintha nem sikerült volna teljesen középre rakni. Vagy tévedünk?

(via 444)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Íme mind a tizenegy élőszereplős Star Wars-mozi a legrosszabbtól a legjobbig

Azonnali hatállyal távozott a Lucasfilm éléről Kathleen Kennedy

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés