Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját a nagy békecsináló, az USA két lábon járó agresszív önérzete, a világ legismertebb nárcisztikus államférfija, Donald Trump.
Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ma estére a Fehér Ház gyepén felépítettek egy ringet, ahol ketrecharcosok gyepálják egymást, de azt a kormány igyekezett hangsúlyozni, hogy ezzel nem az elnök születésnapját, hanem az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóját ünneplik, az meg csak a totális véletlen műve, hogy éppen Trump születésnapjának estéjén kerül sor a bunyóra. Nyilván, na persze, meg hát igen.
Valahol amúgy félelmetes, hogy egy olyan pali csücsül a világ legerősebb nagyhatalmának vezetői székében, aki rendszeresen viselkedik úgy, mint egy durcás valóságshow-szereplő, de mi igyekszünk a dolog humoros oldalát nézni, egészen egyszerűen azért, mert így könnyebb megemészteni az olyan sztorikat, mint például amikor Trump vámot vetett ki lakatlan szigetekre, azon örvendezett, hogy Rob Reinert meggyilkolták vagy épp az MI segítségével nyert olimpiai aranyat.
Szóval köszönjük szépen az Elnökúrnak ezeket a vidám perceket és persze Isten éltesse sokáig, ugyanakkor nem leplezett egyetértéssel osztjuk meg ehelyütt Greta Thunberg ünnepi köszöntését:
Eredetileg egy Hágába szóló egyirányú jegyet gondoltam születésnapi ajándéknak, de valószínűleg túl magas lenne neked, hogy ez mit jelent. Ehelyett egy doboz betűtésztás levessel ajándékozlak meg, mely után a mondatok, amiket kikakilsz, összefüggőbbek lesznek, mint bármi, amit valaha mondtál. Így legalább részt vehetsz végre egy értelmes nyilvános diskurzusban.
Thunberg és Trump viszonya közismerten ellenséges, hiszen az USA elnöke nemigen foglalkozik a klímaváltozással, sőt, tagadja annak érvényét, ami már többször vezetett odamondogatáshoz közte és a harcos svéd zöld aktivista között.
Trump többször is gúnyolódott Thunbergen a közösségi médiában. Amikor 2019-ben a Time magazin Gretát választotta az év emberének Trump helyett, az önérzetében sértett fél imígyen kommentálta a dolgot: Ez annyira nevetséges! Gretának dolgoznia kellene a dühkezelési problémáin, aztán el kellene mennie egy jó, régimódi mozifilmre az egyik barátjával! Nyugi, Greta, lazíts! Ezeket a trollkodásokat Greta általában megfelelő higgadtsággal és iróniával kezelte. Az idézett cseszegetés után például a következőre változtatta meg a bemutatkozását a Twitteren: Egy tinédzser, aki a dühkezelési problémáin dolgozik. Jelenleg épp lazít és egy jó, régimódi mozit néz egy barátjával.
Szóval nem ez az első beef kettejük között, de Greta ennyire talán még soha nem engedte szabadjára a fantáziáját.
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben