Tegnap a The Wall Street Journal borította a bilit a Halálos iramban utolsónak szánt, 11. epizódjával kapcsolatban: a Universal most már menekülne a franchise valóban túl nagyra fújt fősodorbeli filmjeitől.

Vin Diesel, a széria önjelölt atyaúristene korábban kijelentette, hogy a Universal könyörgött neki, hogy csinálják meg a Halálos iramban 11-et 2027 tavaszára, amit ő három feltétel teljesüléséhez kötött: az első, hogy a filmnek vissza kell térnie Los Angelesbe, a második, hogy a sztorinak ezúttal abban az utcai versenyzős közegben kell játszódnia, melyben a franchise megfogant, a harmadik pedig, hogy a filmben újra együtt kell szerepelnie az általa megformált Toretto és a 2013-ben elhunyt színész, Paul Walker karakterének.

Nos, most úgy néz ki, hogy a Universal könyörgése ordas nagy kamu volt, amin egyébként nem csodálkozunk, hiszen Diesel úgy vált egyre zavartabbá, ahogyan a sorozat köszönt el részről-részre a valóságtól.

A magazin ugyanis belsős forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a 11. résznek még a forgatókönyve sincs kész, sőt, a stúdió premierdátumot sem tűzött ki hozzá, ami nem jelent túl sok jót.

Talán még ezeknél is nagyobb baj, hogy a Universal a jelek szerint egyáltalán nem biztos abban, hogy kell neki még egy epizód, miután a tizedik rész mindössze 705 millió dollárt tudott összekaparni, ami egyébként nem hangzik rosszul, de ha tudjuk, hogy a darab büdzséje háromszáz millió dollár felé kúszott, amiben még nem voltak benne a marketing költségek, máris más a leányzó fekvése.

Szerintünk egyébként nem is csoda, hogy a nézők elkezdtek elfordulni a szériától, melynek újabb darabjaiban a fizikának már nem jutott sok szerep, a szereplők már inkább voltak szuperhősök, mint egyszerű emberek, arról nem is beszélve, hogy az alkotók olyan ostobaságoktól sem riadtak vissza, hogy a kilencedik részben egy autót küldjenek az űrbe.

Közben Vin Diesel sem lett jobb fej, Dwayne Johnsontól kezdve Justin Lin rendezőig mindenkivel összebalhézott már, miközben a stúdiótól továbbra is 25 millió dolláros gázsit követel epizódonként, ami nem tűnik túl reális igénynek, tekintettel arra, hogy talán soha nem az ő karizmája vagy színészi képességei miatt vettek jegyet a franchise rajongói ezekre a filmekre.

Most ott tart a dolog, hogy a legfrissebb értesülések szerint a stúdió csak akkor hajlandó tárgyalni a filmről, ha az alkotóknak sikerül 140 millió dollárt lefaragni a tizedik rész költségvetéséből, vagyis nagyjából kétszázmillió dollár körüli összeget hajalndóak a projektre áldozni, mivel ennél magasabb ráfordítás esetén nem látnak esélyt a megtérülésre.

Ettől függetlenül a stúdió állítólag továbbra is tervez a franchise-zal, de inkább spinoffokban és kisebb volumenű darabokban gondolkodnak, melyekhez inkább már nem engednék oda szegény Dieselt, amit ezen a ponton már mi is meg tudunk érteni.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés