Az élőszereplős Halo-széria addig szédelgett az alkotói pokolban, hogy már azt hittük, megdöglött a projekt. Végül jött a hír, hogy a sorozat igenis el fog készülni, aminek most be is futott az első izgatója az Xbox 20. születésnapja alkalmából.

A széria a Paramount Pluson lesz elérhető, a producerei között pedig olyan nevekkel találkozhatsz, mint például Steven Spielberg, szóval remélhetőleg nem lesz gagyi a végeredmény. A Microsoft húzócímének első mozgóképes adaptációját egyébként részben Magyarországon forgatták.

A rövidke teaser főszereplője maga Master Chief, akinek ugyan a videojátékban soha nem kerül le a fejéről a sisak, de a sorozatban ehhez képest nem egy névtelen statiszta, testépítő vagy mozgásművész, hanem egy olyan színész fogja alakítani, akinek még neve is van. Pablo Schreiber lesz az, aki leginkább Az első ember vagy a Gengszterzsaruk című mozikból lehet ismerős.

A premier időpontjára vonatkozóan egyelőre még semmilyen infó nem jött.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés