Aki látta előre, hogy John Krasinskiből baromi jó horrorrendező lesz, az nyugodtan kezdjen el lottózni. Úgy jártunk vele, mint Jordan Peele-lel, aki vígjátékokban tett meg mindent azért, hogy a franc se nézzen ki valami komolyat tőle, aztán egyszer csak jött a Get Out, és leestek az állak. Krasinskit imádtuk az Office-ban, de az nagyon nem volt benne a pakliban, hogy a mamlasz Jim egyszer akkora sallert ad a hangokra gerjedő alienekkel, hogy a zizegő avar adja a másikat.

A Hang nélkülbe persze ezer ponton bele lehetett kötni, de sok értelme nem volt, annyira szórakoztató és feszült menet, hogy a pozitívumai elmosták a negatívumait, már csak az volt a kérdés, hogy mi a francért kellett egyáltalán folytatni. Persze, hogy csörögjön a kassza, de Krasinski és kedves felesége, Emily Blunt nem azok az emberek, akik a gigalóvéért bevállalnának egy teljesen felesleges filmet. Kiderült, hogy valóban nem.

A Hang nélkül 2.-nek nemcsak értelme van, de úgy egészíti ki az első rész sztoriját, hogy bár az is teljesen kerekké vált, igazából most váljon még kerekebbé. Nem felesleges adalék, hanem egy pattanásig feszült továbbgondolás, ami pont ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt: a család rájön, hogy van ellenszer a kiirthatatlan szörnyek ellen, na de ez még nem azt jelenti, hogy a világ meg is menekült.

Abottéknak el kell hagyniuk a házuk romjait, és továbbállni a hegyekbe, ahol szövetségesre találnak, de ettől a helyzetük nem lesz egyszerűbb, ráadásul „apróbb” technikai problémákkal is szembesülnek egy komoly sérülés után. Regan pedig rájön, hogy többet is tud tenni az emberiségért, ha valahogy eljuttatja hozzájuk a szörnyek legyőzésének módját, és ezzel seggest ugranak a problémamedencébe, ami meglehetősen gyorsan mélyül, és ahonnan lehet, hogy nincs is kifelé vezető lépcső.

A Hang nélkül 2. olyan brutális mértékben önti a nyakadba a feszültséget, hogy izomból markolod a moziszék karfáját közben.

Persze, bele lehet kötni most is, és biztosan sokan meg is teszik majd. De bármilyen logikátlansággal is halad előre, iszonyú erővel húz magával. Nem úgy, mint az első. Jobban. Akciódúsabb, izgalmasabb és kevésbé drámai, mint az előző epizód, de nem tolja izomból az akciót. A szörnyek félelmetesebbek, a karakterek ugyanannyira nagy kakkanatban vannak, a helyzet teljesen kilátástalan, a popcorn ropogtatása elviselhetetlenül hangos.

A Hang nélkül 2. továbbra is a csend filmje, suttogások és sikolyok szállnak a poszt-apokaliptikus Földön, és nem, nem túl kreatív az ijesztgetések terén, de mégis rád hozza a frászt néhányszor. Akkor működik igazán, amikor teljesen némává válik, amikor érzed Regan kiszolgáltatottságát, és szíved szerint ordítanál, de te sem tudsz, hiszen a mögötted ülő a széked háttámlájába rúgna.

Krasinski elképesztően jól játszik a feszültséggel, és annak ellenére is működik a filmje, hogy igazából az első pillanatától az utolsóig kiszámítható. Akkor is, ha tudod, hogy a rémisztgetés mindig a nagy csend után érkezik, pont úgy, ahogy várod. És éppen ezért megdöbbentő. Mert ennek ellenére is megijedsz, simán földhöz vág, pedig hát ahhoz több kellene, mint klisés semmiből hangosan előugrálás, barátocskám!

Ő viszont tudja, hogy ha jól csinálják, akkor az is igénybe veszi a váltás alsót, aki pontosan tudja, hogy mi jön a következő másodpercben. Krasinski brutálisan magabiztosan vezényli le a második kört, és letesz egy olyan folytatást az asztalra, amit mutogatni kellene mindenkinek, hogy tessék, csak így érdemes folytatásokat készíteni, de hogy tényleg minek ehhez egy újabb epizódot forgatni, egyszerűen érthetetlen.

Márpedig jön a Hang nélkül 3. 2023. március 31-én, amit már nem John Krasinski, hanem Jeff Nichols rendez, és mivel most már láttuk az előzményeket is a második rész elején, egy folytatásnak pedig elég kevés értelme lenne, spinoff lesz, de hogy pontosan hol csapnak le a vak szörnyek, az még jó kérdés. Egye fene, most már elhisszük, hogy jó lesz, ha a második rész ilyen elemi erővel csapott le.