A New Girl Ceceje ezen a héten a Nyírjuk ki Gunthert bérgyilkosaként látható a mozikban, ezért két brutálisan szexi fotózását is megmutatjuk. Szívesen!

Korábban már a sorozatok legszebb barna hölgyei között is bemutattuk Hannah Simone-t, aki Londonban született, a gyerekkorát Calgaryban töltötte, aztán folyamatosan költözött, lakott Cipruson, Újdelhiben, dolgozott modellként, műsorvezetőként, újabban pedig színésznőként él közöttünk, mi pedig nem tudunk betelni vele. A New Girl című sorozatban Zooey Deschanel barátnőjeként lehet látni, és ha esetleg lemaradtál volna róla, akkor most megmutatjuk Esquire és Maxim fotósorozatát is, hiszen érdemes legalább egyszer látnod ezt az istennőt, aki ezen a héten a Killing Guntherben kegyetlenkedik, de még így is odáig vagyunk érte.

És a kegyelemdöfés:

Fotók: Esquire, Maxim

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés