Az emberi hús feldolgozásában és elfogyasztásában élen járó Hannibal Lecter visszatért. Mi pedig jó előre bevizsgáltuk a sorozat első részét.

Bekapcsolom a tévét, mit látok?! Mindenféle kannibálok! – mondta anno Dopeman, és mennyire igaza volt. Szerencsénk volt a premier előtt megtekinteni a Hannibal-sorozat pilotját. A széria április 10-én startol az AXN-en, hatalmas várakozások övezik, amelyeknek nem biztos, hogy eleget fog tudni tenni. Legalábbis egyelőre. De ne szaladjunk ennyire előre.

Hannibal Lecter bőrében a mindig brutális színészi jelenléttel parádézó Mads Mikkelsen tündököl. Nem nagy meglepetés, hogy most sem ment a szomszédba beteg tekintetekért. Mikkelsentől gyakorlatilag felrobban a képernyő, pedig nem is kell semmit sem tennie, csak bámulni azzal a furcsa tekintetével, ami még akkor is fenyegető, ha éppen nem egy emberi tüdőt vagdos fel apró darabjaira kéjesen.

A Hannibal a Vörös sárkány előtt játszódik, így az ember azt hinné, sokat megtud majd Lecter és Will Graham (Hugh Dancy) kapcsolatáról. Hát nem. Legalábbis a pilot alapján nem igazán. Az epizodikus felépítésű, egy részben egy gyilkosságot felderítős széria első epizódjában jóformán kész helyzetbe kerülünk, ott van Will, a szociopata, ott van Lecter, a pszichopata, ez itt Will, ez itt Lecter, ismerkedjetek, nyomozzatok, járjatok kézen fogva együtt! Egy percet nem töltenek azzal, hogy egymáshoz szoktassák őket, ez azonban a későbbiekben megtörténhet. Talán.

Will Graham túlságosan is okos. A készítők nem igazán magyarázzák meg, hogyan zajlik le a fejében a nyomozás, legyen annyi elég, hogy ő mindent tud és mindent lát, mintha visszatekerné a filmet egy mágikus távirányítóval (Adam Sandler, Távkapcs, szevasz!), adottság ez, vagy balszerencse, mindegy is. A gyilkosság visszatekerése látványos, állítólag a későbbiekben még látványosabb lesz, várjuk is kíváncsian, mert ez így sem rossz.

Az azonban kissé kiveri a biztosítékot, hogy Graham túlságosan is modern sherlockos, de nem a Cumberbatch, hanem a Miller-iskolát követi, amitől az embernek leginkább egy Elementary feat. CSI-hangulata lesz. Utóbbi esetében sokat segít, hogy Jack Crawford szerepében velünk van Laurence Fishburne, aki mint mindig, remekül alakítja Laurence Fishburne-t.

A fene se érti, miért nem dupla pilottal indított a sorozat. A kezdés ugyanis meglehetősen sok kérdést vet fel az emberben, válaszokat azonban nem kap szerencsétlen, hiába követeli őket. Merthogy itt bizony a részenkénti aktuális gyilkos elkapásán túl nem nagyon ígérkezik fő szál, hacsak Lecter maga nem az, az antihős ugyanis lelkesen másolja az adott gyilkos módszereit annak reményében, hogy frissen juthasson hozzá egy kis emberi belsőséghez. Egyenesen a termelőtől, mondhatni. Úgyis rossz az idő, minek menjen le a henteshez. Ez azonban önmagában nem tűnik túl izgalmasnak, pláne, hogy mi tudjuk, ő és nem a kertész a gyilkos, ráadásul szimpatizálni, na azt nem fogunk vele.

A kulináris élvezeteknek hódoló, az utolsó szemöldökszáláig beteg Hannibal egyelőre nem tűnik túl érdekesnek, de jó őt nézni, Will Graham túlságosan is idegesítő, de hát ez a célja, a sorozat pedig úgy tűnik, nem tart sehová. Ez állítólag már a második epizód után megváltozik, de akkor könyörgöm, miért nem lehetett egyből két résszel indítani? Az ötven perc körüli részekből kapásból be tudtunk volna kajálni kettőt, így egyelőre ez a cliffhanger nélküli, kvázi rövidfilm hiányérzetet hagy az emberben.

Na de hogy ne csak arról beszéljünk, mi a sorozat hibája: a Hannibal-nak van egy hangulata, ami miatt visszajár majd a kedves vendég. A csillagokat is lejátszó brigád, Hugh Dancy és Mads Mikkelsen kettőse simán el tudja vinni a hátán a szériát, de szükség lesz itt egy igazi, bivalyerős átívelő szálra, hogy boldogok maradhassunk a jövőben. Az első gyilkosság is kellően beteg és perverz ahhoz, hogy elgondolkodj, jesszumpepi, mi lesz itt még, ha ez az eleje?

David Slade rendező és Bryan Fuller sorozatkreátor sötét atmoszférát teremtenek, amiben néha kényelmetlenül érzed magad, és ez nem azért történik, mert a pilot rossz lenne. Csak éppen ez alapján nem biztos, hogy folytatnád. Pedig állítólag nagyon is érdemes lesz, úgyhogy mi maradunk mind a 13 részre. Mert ez Hannibal Lecter igazi ébredése, és nem a múltkori, elbaltázott moziváltozat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában