A klasszikus ötfős felállásból hárman már nem élnek, de a digitális technika segítségével újrajátsszák az egyik legendás Illés-koncertet.

Az Illés zenekar 2027 áprilisában digitális, fotorealisztikus formában ad koncertet az MVM Dome színpadán. Az előadás az Illés 2001-es Népstadion-koncertjének háromdimenziós rekonstrukciója lesz. A produkció korszerű virtuális megjelenítési technológiával készül, és látványvilágában a nemzetközi digitális koncertformátumok színvonalát idézi.

A 25 évvel ezelőtti esten az Illés klasszikus felállásában – Illés Lajos (billentyűs hangszerek, ének), Szörényi Levente (ének, gitár), Bródy János (gitár, vokál), Szörényi Szabolcs (basszusgitár) és Pásztory Zoltán (dob) – lépett színpadra.

A jövő tavaszi, Múlt a jövőben című nagyszabású produkció bejelentésén az együttes két élő tagja, Szörényi Levente és Bródy János is részt vett. A cél, hogy az ikonikus dalok a legmodernebb technológia segítségével új generációkhoz is eljussanak. A szervezők elmondták,

nem hologram-vetítésről van szó, hanem teljes egészében digitálisan létrehozott, háromdimenziós avatárokkal megvalósított koncertélményről,

hogy a lehető leghűebben rekonstruálják, hitelesen újraalkossák az eredeti előadás hangulatát és vizuális világát egy aréna méretű, zárt térben.

Az ötletgazda Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség tulajdonosa, aki férje, az 2024-ben elhunyt Szörényi Szabolcs inspirációjára kezdte el a projekt előkészítését, hogy a legendás felállás még egyszer teljes formájában legyen átélhető a színpadon.

A tervek szerint a produkciót a 2027. áprilisi MVM Dome-beli estet követően országos turnéra viszik: Magyarország nagyvárosaiban, valamint határon túli helyszíneken is látható lesz.

Az Illés a magyar könnyűzene történetének egyik legfontosabb zenekara. 1965 januárjától játszott az ismert felállásban, Szörényi Levente és Bródy János abban az évben nyáron kezdte írni közösen az első magyar nyelvű számokat a nógrádverőcei KISZ-táborban, ahol négy hónapon át minden este játszott a zenekar.

A csapat őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte. Ekkor az Illés a Metro és az Omega mellett az ország legnépszerűbb zenekara volt. Az Illés 1981-ben újra fellépett, majd 1990-ben emlékezetes koncertet adott a Népstadionban, hat évvel később a Budapest Sportcsarnokban, 2001-ben – szintén a Népstadionban – a Metróval és az Omegával.

Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredában, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján. Illés Lajos alapító 2007-ben hunyt el, Szörényi Szabolcs 2024-ben.

Legismertebb dalaik közé tartozik a Sárga rózsa, a Ne gondold, Az utcán, a Kislány, add a kezed, a Légy jó kicsit hozzám, a Különös lány és a Ne sírjatok, lányok.

(Forrás: MTI, fotók: Fortepan/Szalay Zoltán)

Ez is érdekelhet:

5 dolog, amiért mindig emlékezni fogunk Fenyő Miklósra

Ő volt az, aki generációknak mutatta meg, hogy a szürke lakótelepet is lehet pálmafás tengerpartnak érezni.

Retrokvíz: elég egy másodperc, hogy felismerd a 80-as évek videóklipjeit?

Könnyebb és nehezebb feladványokkal is készültünk.

Retrokvíz: felismered ezeket a hírességeket is a 80-as évekbeli fotókon?

Sztárok voltak akkoriban, amikor legtöbbször még teljesítményre is szükség volt az ismertséghez. Tudod, kik ők?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

AI segítségével hozzák vissza a tavaly elhunyt Val Kilmert egy készülő filmben, és már meg is mutatták, hogy fog kinézni

Placebo-koncert lesz a Budapest Sportarénában

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.