A Warner június végén végre bemutatta azokat a gyerekszínészeket, akik az HBO készülő Harry Potter-szériájában a főszerepeket viszik majd.

Mindezt egy körültekintő casting előzte meg, melyen a stúdió illetékesei saját bevallásuk szerint több tízezer jelentkezőt hallgattak meg, és végül ezt követően választották ki Dominic McLaughlint Harry, Arabella Stantont Hermione, illetve Alastair Stoutot Ron szerepére.

Most pedig ismét van miért ünnepelni a Varázsvilág rajongóinak, hiszen a stúdió a hivatalos csatornáin bejelentette, hogy hosszas előkészületek után végre megkezdődött a széria forgatása a Warner Bros. leavesdeni stúdiójában, az Egyesült Királyságban.

Mindezt a szokásos csapós fotóval közölték a nagyérdeművel, a felvételeket jelző táblát pedig a fényképen nem más tartja a kezében, mint maga a címszereplő:

Ez még nem minden, ugyanis a jó hírrel együtt új szereplőket is bejelentettek. Kiderült, hogy Neville Longbottom megformálója Rory Wilmot lesz, míg Dudley Dursley szerepét Amos Kitson, Madam Rolanda Hooch szerepét Louise Brealey, Garrick Ollivander szerepét pedig a Trónok harca színésze, Anton Lesser kapta meg. Őket itt láthatod:

A sorozat valamikor 2027-ben debütál majd az HBO Maxon.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
36% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés