Persze azt azonnal hozzá kell tenni, hogy a film élvezhetőségéhez nagyfokú iróniára van szükség. Itt minden megtörténik, amit egy akciófilmben csak el tudunk képzelni, az is, amit nem tudunk elképzelni, de bármi is történik, egyszerűen nem tudsz haragudni a Fast & Furious 7-re. Sokszor esik barokkos túlzásokba, de mindig visszatáncol a halál torkából, és amikor hihetetlen történések pörögnek a vásznon, igyekeznek egyetlen mondattal helyretenni azt. Igyekeznek. És ez rettentően jó.

A Halálos iramban 7 pont ott veszi fel a fonalat, ahol a hatodik rész (úristen, ezt még leírni is furcsa) befejeződik: a család, ami mindennél fontosabb (és ha ezt nem tudod, Vin Diesel elmondja neked úgy ötpercenként), újra együtt, amikor is a stáblista után egyszer csak feltűnik Jason Statham bosszúszomjasan, megöli a veszettül tokiói driftelő Hant, és közli, hogy eljönne a többiekért is tisztelettel. Jason Statham egyébként az utóbbi évek egyik legmasszívabb egyszemélyes hadseregét hivatott alakítani, aki lazán kórházba küldi a káposztásmegyeri panelméretűre gyúrt Dwayne Johnsont az első pillanatokban, de Dominic Toretto és kis csapata csak-csak megoldja a problémát.

Közben egy argentin szappanopera lelkületével megy a dráma, eltitkolt terhesség, testvérgyilkosságért állt bosszú, emlékezetkiesés, szakítás, halál, könnyes búcsúzás, isten bizony már csak a megvakulás hiányzik, meg Esmeralda, de odáig nem merészkedik James Wan rendező és Chris Morgan forgatókönyvíró, aki már a harmadik rész óta írja veszettül a Halálos iramban-filmeket.

Nem szeretnék senkit sem megbántani, de a Fast & Furious-mozik még távolról sem a kifinomult, művészfilmekre szakosodott nézők igényeit próbálják meg kiszolgálni, de törekednek arra, hogy senki se távozzon elégedetlenül. A hetedik rész egyértelműen a hatodik egyenes ágú folytatása, ahol most nincs véget nem érő kifutópálya, de vannak hősök, egysorosok, végtelenül buták, hogy mindenki megértse. És tulajdonképpen ez a szépsége. Hogy olyan őszintén, pofátlanul és valahol szívet melengetően egyszerű.

A Halálos iramban 7 úgy rettenetesen buta, hogy élvezhető marad. Nincs azzal baj, hogy vállalhatatlan ugratásokba bocsátkoznak a főszereplői, hogy egyesek egy böhöm nagy fegyverrel állnak ki mozdulatlanul egy helikopter ellen, mert valahol egyszerre paródia és főhajtás ez a legnagyobb akciófilmek előtt, olyan látvánnyal, hogy arra senkinek sem lehet egy rossz szava sem. A forgatókönyvet sem szeretnénk benzinnel lelocsolni, majd felgyújtani, hogy ne ártson senkinek, mert minden szappanoperasága és néha túlzottan is macsós akciója ellenére próbálja mindvégig összefogni a szálakat úgy, hogy közben feszüljenek az izmok, törjenek az autók és minden női fenék körzővel legyen rajzolva, amit természetesen ki is kell hangsúlyozni, mert még zavar támadna az erőben.

Mert hát macsófilm ez még mindig, egy szeretni való akcióhülyeség, amiben Vin Diesel rettentően rossz, de nem érdekel, mert még mindig úgy vezet, ahogy senki, és hát igen, Paul Walker halála is tesz arról, hogy ezúttal kicsit más szemmel nézd a jelenéseit. Nekem nem tűnt fel túl sokszor, hogy CGI-animációt látok az autóbalesetben elhunyt színész néhány jelenetében hús-vér jelenléte helyett, és az sem zavart, amilyen giccsesen elbúcsúznak Walkertől a mozi végén. Valahol szép is ez. Hiszen egy családtagot búcsúztatnak, szóval nem szégyen sírni a stáblista előtt. De azért a haveroknak ne meséld el gyúrás közben. Csak ha ők is sírtak. A Halálos iramban 7 hozza, amit elvársz tőle, bár lehet, hogy a nyolcadik részre már kicsit visszafogottabban kellene bánni a játékidővel, mert 137 perc egy ilyen jellegű filmre azért mégis csak sok.