
Vagy otthon maradni, ha épp ahhoz van kedved. Soroljuk, mit kell a héten megnézni, meghallgatni, megélni.
Mozi
A melós
Premier: március 27.
Jason Statham a változatosság kedvéért most nem méhészt vagy random vidéki suttyót, hanem egy kétkezi melóst játszik, akiről kiderül, hogy korábban terminátor volt. A jelmezre legalább nem kellett költenie az alkotóknak, mert az angol sztár foghatta a korábbi filmjeiben használt kockás inget és széthordott bézbózkalapot, aztán már mehetett is az aprítás. Na most komolyan; a jelek szerint a népek képtelenek megunni ezt a rongyosra koptatott sztorit, és hát Stathamnek is nagyon kényelmes lehet, hogy nem kell bonyolult szövegeket bifláznia, meg hogy ugyanazzal a szigorú tekintettel le tud hozni egy újabb filmet a szokásos gázsiért. A melós csütörtöktől nézhető. A kikapcsolt szürkeállomány, a giga popcorn us a jumbo kóla kötelező kellékek.
Koncert
Coldplay zenéje gyertyafényben
Helyszín: Turisztikai Központ, Baja
Kezdés: március 26., 19:00
Ezen a héten is benevezhetsz egy egyedülálló zenei élményre. A Coldplay zenéje gyertyafényben a címével mindent elárul, amit erről az eseményről tudni érdemes: a népszerű brit együttes dalai hangzanak el vonósnégyes előadásában, miközben a meghitt vizuált több száz gyertya fénye garantálja. Nem csak a Coldplay rajongóinak ajánljuk. Jegyekért ide kattints!
Streaming
Szegény párák
Premier: Max, március 28.
Giórgosz Lánthimosz szürreális filmjét nem a semmiért szórták meg Oscar-díjakkal tavaly. A film főszereplője egy fiatal nő, akit egy furcsa tudós a halálból hoz vissza az életbe, de úgy, hogy a reanimált Bella értelmi képességei felnőtt teste ellenére egy újszülött gyermekéhez hasonlatosak. A teremtmény világ körüli útra indul, miközben értelme lassan kibomlik, megismeri a világot és megtalálja benne önmaga helyét. Vizuálisan, intellektuálisan és emocionálisan is rendkívül izgalmas mozi, melyet egészen egyszerűen látni kell!
Sport
Diósgyőr – FTC
Időpont: március 30., 17:00
Követhető: DVTK-stadion, M4 Sport
A Ferencváros egy gyengébb bajnoki periódus után az előző négy meccsén 10 pontot szerzett, így két pontra megközelítette a listavezető Puskás Akadémiát. A címvédő Fradinak a Diósgyőr otthonában is kell a győzelem, ha továbbra is tapadni akar a Puskásra, de nem lesz egyszerű dolga a bajnokságban ötödik hazaiak ellen. Jegyeket itt vásárolhatsz.
Fesztivál
Gasztrohegy Bringás hétvége
Helyszín: Badacsonyörstől a Szent György-hegy lábáig több helyszínen
Időpont: Március 29-30.
Ha az időjárás is kegyes lesz, mi egyszerűen nem tudunk jobb tavaszi programot elképzelni, mint a Badacsony környékének biciklivel vagy gyalog történő felfedezése, miközben az útvonal meghatározott megállóin mindenféle finomságok várják az embert. A Gasztrohegy idei térképére összesen 7 fő helyszín és 6 kiegészítő helyszín került fel. A fő helyszíneken tematikus ételkóstolók, a kiegészítő helyeken borok, brunch és a témához illő ajánlatok és programok várják a résztvevőket. További információért és jegyekért ide kattints!
Kiállítás
Frida: Megtörhetetlen
Helyszín: Lumiere Hall
Látogatható: május 4-ig
A Budapest szívében található új multimédiás múzeum, a Lumiere Hall február 21-től május elejéig ad otthont a Frida: Megtörhetetlen című immerzív kiállításnak, mely egyedülálló módon repíti a látogatót Frida Kahlo univerzumába, több mint 70 műalkotást bemutatva, amelyeket fényképek és egy információs tér egészít ki, felfedve a művekhez kapcsolódó izgalmas és kevéssé ismert részleteket. A látogatók a legkorszerűbb technológia segítségével tehetnek időutazást a világhírű művész lenyűgöző világában, Frida Kahlo és férje, Diego Rivera naplóin és emlékein keresztül.
A kiállítás bemutatja a festő tragikus sorsát, amely egyedülálló művészeti kifejezésmódhoz vezetett – olyasmihez, amelyhez hasonlót senki más nem alkotott a világon. Emellett feltárja bonyolult kapcsolatát férjével, feminista művészeti ikonná válását, anyasággal kapcsolatos álmait, a mexikói identitás iránti elkötelezettségét, sikerét és elismerését, valamint a szürrealistákhoz fűződő viszonyát és kommunista nézeteit. A kiállítás a halál szimbólumát is bemutatja, amely Kahlo egész életét végigkísérte. Öt méternél is magasabb vásznak, nagy teljesítményű projektorok és mély hanghatások segítenek abban, hogy a látogatók még jobban megértsék az alkotó munkásságát és átérezzék a műveiben megjelenő örömöt és szenvedést. A helyszínről itt olvashatsz, jegyekért pedig ide kattints!