Március harmadik hetében a kockák, a film- és színházfanok, a zeneőrültek, de az otthon ülők is örülhetnek. Máris soroljuk, miről nem lesz érdemes lemaradni.
Mozi
A Hail Mary-küldetés
Premier: március 19.
Simán benne van a pakliban, hogy ez lesz 2026 legjobb sci-fije, hiszen A Hail Mary-küldetés ugyanúgy Andy Weir egyik regényéből készült, ahogyan Ridley Scott Mentőexpedíció című filmje, amit mi akárhányszor újra tudunk nézni. Ebben a moziban is egy magányos hős kerül pácba, és bár őt nem a Marson hagyják egyedül, ahogy szegény Matt Damont annak idején, de úgy ébredni egy az űrben száguldó hajón, hogy senki más nincs életben, talán még annál a szituációnál is paráztatóbb felállás. A Ryan Gosling által alakított Ryland Grace nevű főhőssel éppen ez történik. Emberünk lassan összerakja, hogy egy balul elsült küldetés egyetlen túlélője, majd nekilát, hogy mentse, ami menthető.
Színház
Budapesti Színházak Éjszakája
Időpont: március 21.
Vibráló kulturális eseménynek ad otthont a főváros, hiszen a Budapesti Színházak Éjszakáján közel 50 budapesti színház, játszóhely és társulat tárja ki kapuit a látogatók előtt. A program mottója Válassz minket, játsszunk együtt!, hangsúlyozva az eseményen megélhető közös élményeket, melyek között elérhetőek lesznek kulisszabejárások, nyitott próbák, workshopok, improvizációs játékok, filmvetítések, koncertek és interaktív találkozók színészekkel, rendezőkkel. Az esemény nemcsak az estére korlátozódik: délelőtttől éjszakáig nyitott a közönség számára. Jegyekért ide kattints!
Kiállítás
Budapest Comic Con
Helyszín: Budapest Hungexpo
Időpont: március 21-22.
Ismét itt van Magyarország legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseménye, a Budapest Comic Con, ahol egyszerre elevenedik meg a filmek, a képregények, az animék és videójátékok világa. Lehetsz kicsi vagy nagy, biztosan megtalálod a számodra legmegfelelőbb és legérdekesebb programot. A hétvégén találkozhatsz hollywoodi sztárokkal, akikkel közös képet is készíthetsz, összefuthatsz kedvenc hőseiddel és karaktereiddel, különböző képregenyek megalkotóival és megálmodóival, és még ezeken felül is különféle tematikus, izgalmas és szórakoztató programokon vehetsz részt. A részletes programbontásért ide, jegyekért pedig ide kattints!
Koncert
Pál Utcai Fúk - Süllyedünk?
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: március 21. 19:30
A garázsból indulva, sportcsarnokokat megtöltve, mégis örökre a klubokhoz hűen - a Pál Utcai Fiúk története 43 éve íródik, és ma is ugyanazzal a lendülettel szól minden egyes dal. A zenekar igazi terepe mindig is a kisebb klubok világa volt, ahol a lehető legközelebb lehetnek a hűséges és imádott közönségükhöz. Generációk nőttek fel a PUF dalain, de egy dolog mit sem változott: a koncertek energiája. A zenekar tagjai mai napig úgy érzik, hogy életük legszebb pillanatait a színpadon élik át - és ezt a közönség minden alkalommal érzi. Túl több mint 1500 koncerten, több mint négy évtizeddel a hátuk mögött is ugyanaz a vágy hajtja őket: újra és újra találkozni azokkal, akikért az egész elkezdődött. Egy PUF-koncertben egyszerűen nem lehet csalódni, pláne 2026-ban, ami a következő mérföldköve lehet a zenekarnak. Jegyekért ide kattints!
Sport
Braga-Ferencváros
Követhető: M4 Sport
Időpont: március 18., 16:30
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján Portugáliába megy a Fradi. Az FTC hazai pályán kontrollált, összeszedett, jó focival kétgólos előnyt szerzett, ennek ellenére a visszavágó nehéznek ígérkezik. A Fradi óriási lehetőség és siker előtt áll, hiszen bejuthat a második számú európai kupasorozat legjobb nyolc csapata közé.
Streaming
Birmingham bandája: A halhatatlan férfi
Premier: Netflix, március 20.
A Birmingham bandája, azaz a Peaky Blinders kiváló gengszterszéria, melynek most a Netflix grandiózus lezárást készített egy olyan nagyjátékfilmmel, aminek minden bizonnyal nagyon fognak örülni a sorozat rajongói. A fókuszban ezúttal is az Oscar-díjas Cillian Murphy által megformált Tommy Shelby áll majd, de mellette visszatér természetesen egy rakás ismerős arc is, hogy asszisztáljanak a nagyszabású fináléhoz. A történet 1940-ben, a II. világháború kellős közepén játszódik Birminghamben, ahol Tommy visszatér önkéntes száműzetéséből, és csak rajta áll, hogy megmenti-e családja jövőjét, vagy mindent lángba borít. A rendezői székben Tom Harper ült, aki a sorozat korábbi évadait is direktorként jegyzi, vagyis a nézők az ismerős hangulatot és látványvilágot kapják ebben a darabban is. Murphy mellett olyan visszatérő és új színészeket láthatunk majd, mint Paul Ready, Rebecca Ferguson, Barry Keoghan, Tim Roth, Stephen Graham és Sophie Rundle.



