Szokásos heti programajánlónkkal az egyre zordabb őszben sem kell nélkülöznöd az élményeket.
Mozi
Predator: Halálbolygó
Premier: november 6.
Hét év után a Predator ismét visszatér a nagy vászonra, hiszen a Dan Trachtenberg által tető alá hozott 2022-es Préda és az idén bemutatott animációs Predator: Gyilkosok gyilkosa csak streamingen voltak láthatóak. A Halálbolygó alcímű darabot szintén Trachtenberg dirigálta, amit mi jó jelnek könyvelünk el, a producer-rendező ugyanis a két említett alkotásával már bebizonyította, hogy érti, mitől lett annyira népszerű ez a franchise. Az év egyik legjobban várt premierfilmje már helyből különleges: egy ifjú predator szemszögéből meséli el a sztorit, ami remélhetőleg most is szállítani fogja a hangulatot.
Divatkiállítás
Közös – Múltból szőtt jövő című kiállítás a fertődi Eszterházy-kastélyban
Helyszín: A fertődi Eszterházy-kastély
Időpont: október 30-tól
A Látványos utazás és a Töredékek és trendek című divatkiállítás Zoób Kati vezetésével a divat egyetemes nyelvét és a kézműves hagyományok időn és kultúrákon átívelő jelentőségét ünnepli Kínától Kalotaszegig, a távoli tájak és régmúlt idők üzeneteit vásznakba szőve. A százhúsz öltözéket bemutató tárlat a „fúziós divat” koncepciójára épít, amely a kortárs esztétikát tradicionális, népi és etnikai viseletek, illetve antik textiltöredékek új értelmezésével ötvözi, friss lendületet és önkifejezési lehetőséget adva ezzel az öltözködési kultúrának. A kiállítás egyszerre tiszteleg a kézműves múlt előtt és reflektál a jelen trendjeire, azt hirdetve, hogy a hagyomány nem lezárt történet, hanem egy „viselhető jövő”.
Kiállítás
Elegancia és kísérletezés – Santhó Imre divatfotóinak újrafelfedezése
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Látogatható: november 23-ig
Santhó Imre grafikus, illusztrátor és divatfotós volt a huszadik század első felében. A magyar származású művész Imre von Santhó néven élete során számos országban megfordult, botrányt okozott aktrajzaival, és sikereket ért el fényképeivel. Az 1920-as és 30-as években Berlinben élt, ahol divatmodellekkel és filmsztárokkal dolgozott együtt, a képei pedig neves magazinokban jelentek meg. Mindezek ellenére a munkái alig ismertek itthon. Ez az első neki dedikált magyarországi kiállítás, mely elsősorban a látványos divatfotóira fókuszál, de ezek mellett korábban nem látott grafikákat, illusztrációkat és dokumentumokat is bemutat. További információért ide kattints!
Koncert
Weval, Lovakrul
Helyszín: A 38
Időpont: november 9., 20:00
Az Amszterdamból induló elektronikus zenei duó, a Weval egyedülálló identitást épített fel az introspektív elektronika, a pszichedelikus pop és az atmoszférikus dance határmezsgyéjén. 2013-as indulásuk óta Harm Coolen és Merijn Scholte Albers gazdag, filmszerű produkciójukkal tűnnek ki, amelyet mindig az érzelem vezérel.
A Lovakrul Vörös Ákos és Zsuffa Aba budapesti duója, amely a downtempo és az organic house világában alkot. Zenéjük lassan épülő, organikus hangzásokat formál. Ez egy olyan tér, ahol a ritmus és a csend egyszerre létezik. További információkat itt találsz.
Sport
F1, São Pauló-i Nagydíj
Időpont: november 9., 18:00
A 2025-ös Formula–1-szezon a hajrájához ér: a hétvégi São Pauló-i Nagydíjjal már csak négy versenyhétvége választ el minket a 24 futamos idény végétől. A brazíliai forduló ráadásul sprintfutamos, vagyis több pont gyűjthető, ami akár döntő is lehet a világbajnoki harc szempontjából. Ha a vb-éllovas Lando Norris lendülete kitart, és a tabella második, illetve harmadik helyezettje, azaz Oscar Piastri és Max Verstappen sem tud jelentősen faragni a hátrányából, akkor a McLaren britje egyértelműen a bajnoki cím első számú várományosa lesz. A pilóták csatája kifejezetten izgalmas és remélhetőleg a sprintkvalifikáció, a sprintfutam, az időmérő és a vasárnapi főfutam is legalább ennyire az lesz. Az eseményt ezen a héten is az M4 Sporton kísérheted figyelemmel.
Streaming
A Fantasztikus 4-es: Első lépések
Premier: Disney+, november 5.
A Disney hatalmas várakozásokkal küldte a mozikba a Fantasztikus 4-es nevű szuperhőscsalád első kalandját az MCU-ban, de a film végül felemásan teljesített a kasszáknál, hiszen globálisan csak 521,8 millió dollárt tudott összeszedni, ami csak a Marvel filmes moziverzumának korábbi bevételeinek fényében elszomorító eredmény. Ez persze nem kell, hogy elvegye bárkinek a kedvét, hiszen a film végre streamingen is debütál, és biztosan a nézettségi listák elejére fog kapaszkodni néhány óra alatt.
Ez is érdekelhet:


