Rendszeresen jelentkező programajánlónkkal segítünk, hogy ezt a hetet is megtölthesd szép emlékekkel.
Mozi
Random
Premier: szeptember 25.
A magyar Fargoként is emlegetett Random című mozi az első hazai film, amely egy filmes magániskola, a Lumiere Filmiskola saját gyártásában, páratlan közösségi összefogással készült el. Salamon András filmje egy őrült nap sokszereplős történetét meséli el, mely a senkiföldjén játszódik – az évszázad legőrültebb napján. A film szereplői közt ott láthatjuk Thuróczy Szabolcsot, Hegedűs D. Gézát, Kerekes Évát, Nagy Katicát, valamint Monori Lilit, Fodor Annamáriát, Horváth Kristófot és Katona Lászlót. A rendező számára kiemelt szempont volt, hogy tehetséges pályakezdő színészek is szerepet kapjanak a filmben, így Gál Réka, Bukovszky Orsolya, Bölkény Balázs és Major Erik is fontos figurái a történetnek. Gárdos Péter filmrendező a film díszbemutatóján elhangzott megnyitó beszédében így méltatta az alkotást: Bátor, vicces, miközben végtelenül szomorú, felkavar, megkönnyeztet, tele pompás színészi alakításokkal, a képi világa meghökkentően eredeti, egyszóval igazi, békebeli, valódi mozi. A Randomot mámoros szabadsággal készítették, és ez minden kockáján érződik.
Kiállítás
Kutatók Éjszakája 2025
Időpont: szeptember 26–27.
Az Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat célja a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítése. A résztvevők szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül ismerkedhetnek meg a tudományos kutatás számos új eredményével, több mint kétszáz helyszínen Budapesten és vidéken. Idén a kiemelt témák között olyanokat találhatnak az érdeklődők, mint a mesterséges intelligencia, egészségügyi kutatások, városfejlesztés, gasztrotörténet vagy a kriptovaluták izgalmas világa. További információt itt találsz.
Fesztivál
Oktoberfest Budapest Sörfesztivál
Időpont: szeptember 26–28.
A budapesti sörfesztivál célja, hogy az eredeti, müncheni rendezvény egyedülálló hangulatát minél hitelesebben mutassa be a sörgasztronómiára és az igényes szórakozásra fogékony látogatóknak. A több ezer főt befogadni képes óriás sörsátrakat Budapestre költöztetni képtelenség, ezért az Oktoberfest Budapest varázsát a főváros legszebb pontjai által garantált egyedi környezet adja. A fesztivál a belvárosi Erzsébet téren, a margitszigeti fák lombjai között, valamint a Budai várban, a páratlan panorámájú Savoyai teraszon is jelen lesz, majd a rendezvénysorozat október 11-én egy hüttepartival zárul a Normafa Síházban. További információt itt találsz.
Koncert
Parno Graszt
Helyszín: Budapest Park
Időpont: szeptember 25., 18:00
A Parno Graszt az egyik legeredetibb autentikus cigányzenét játszó zenekar, amely több mint harminc éve hozza el a közönségnek a hamisítatlan örömzenét. Egyedi színpadi megjelenésük, hagyományos hangszereik, energikus előadásmódjuk különleges élményt nyújt. Ezt családias hangulattal fűszerezik, amely nemcsak a zene iránti szenvedélyből fakad, hanem a tagok közötti rokoni kötelékből is. A világ számos pontján, Európától Ázsián át Amerikáig arattak már sikert, a repertoárjuk pedig folyamatosan frissül, és gyakran működnek együtt elismert hazai előadókkal is. Koncertjeiken a vidéki kocsma hangulata és a szenvedélyes cigány ritmusok kelnek életre, amit idén is elhoznak a Park színpadára. Jegyekért ide kattints!
Sport
ETO FC – Ferencvárosi TC
Helyszín: ETO Stadion, Győr
Időpont. szeptember 28., 18:00
Rangadónak ad otthont Győr, a bajnokságban eddig veretlen ETO fogadja a címvédő Fradit. A két csapat között csak egy pont a különbség, és a Fradi a Plzen elleni Európa-liga-meccs után megy Győrbe, ahol szüksége lesz a három pontra, ha nem akar már a bajnokság elején viszonylag nagy hátrányba kerülni a Pakssal szemben. Jegyeket személyesen vagy online is vehetsz.
Streaming
A Guinness család
Premier: Netflix, szeptember 25.
Amikor Steven Knight, a Birmingham bandája (Peaky Blinders) és a Tabu showrunnere ismét egy történelmi drámával jön, arra érdemes odafigyelni, A Guinness család pedig pontosan ilyen lesz. A cím valóban a híres ír sörgyáros dinasztiára utal, a sztori pedig azt az időszakot mutatja be, amikor a család feje, Sir Benjamin Guinness meghal, a legendás sörfőzde sorsa pedig négy gyermeke – Arthur, Edward, Anne és Ben – kezébe kerül. A család híres volt gazdagságáról, innovációiról, de hírhedt családi tragédiákról és belső ellentétekről is. Több babona szerint a Guinness-átok sújtotta őket, mely hiedelmet balesetek, korai halálozások és szaftos botrányok tartották életben. Izgalmas alkotásnak ígérkezik hát a széria, mely a héten debütál a Netflix kínálatában.


