Holányi Kati neve egészen biztosan ismerősen cseng azok számára, akik követték az elmúlt évek ARC-kiállításait és díjátadóit, hiszen a magyar hölgy 2012-ben komoly sikereket ért el a rendezvényen. Az egyszerűen csak „Jó kedv” névre keresztelt grafikáját ugyanis második helyig repítette a zsűri, noha Kati életében először nevezett a versenyre. Nem csoda, hogy azóta online is megvásárolható az időközben Felhő címre váltó kép, amelyen egy dacos magyart próbálnak jókedvre deríteni (vagy inkább nevelni) az égiek – méghozzá sikerrel. A 30x42 cm-es aláírt és számozott, limitált példányszámú printet éppen ezért olyan helyre tedd, ahol gyakran megtalálja a szemed, hogy emlékeztessen, a jó kedv és a pozitív hozzáállás nem luxus hazánkban sem, és talán egy felhőből kinyúló kar segítsége nélkül is képes vagy mosolyra húzni a szádat. Ugye menni fog?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
14% Igen, nagyon bejött.
43% Igen, de nekem annyira nem adta.
14% Nem láttam, de megnézem.
29% Nem láttam és nem is tervezem.