Megvan a teaser, amiben a Duna egyszer csak kiszárad, Budapest pedig szellemváróssá válik? A DVNA című film végül minisorozat lesz, te pedig végigkövetheted a gyártást egy videónapló jóvoltából.

A DVNA teasere már 2016-ban megjelent, a kiszáradó Duna és az elnéptelenedett Budapest látványa teljesen felkavarta a közvéleményt, azóta a legnézettebb magyar trailer lett a YouTube-on.

Csakhogy azóta eltelt öt év, a nagyon várós filmről pedig nem hallottunk. Most viszont Topolánszky Tamás Yvan, a DVNA írója, rendezője és producere maga beszél róla.

Elmondta, mivel a DVNA egy komplex, több szálon futó történet, egyszerűen nem találták azt a formátumot, amiben ezt a történetet és magát a mondanivaló életre tudták volna hívni, ezért folyamatosan falba ütköztek. Rájöttek, egy sima mozifilm kereteibe nem fér bele, ezért a minisorozat felé fordultak, ami hatrészes lesz.

A sorozat műfaji meghatározása nem egyértelmű, a rendező posztapokaliptikus drámakénk, zombik nélküli zombifilmként, de leginkább ökothrillerként említi.

A Nemzeti Filmintézet pályázata jóvoltából az első olyan hazai gyártású minisorozat lesz, amely felveszi a versenyt az HBO-val és a Netflixszel is.

Erről eddig még nem beszéltek a nyilvánosság előtt, most viszont eljött az ideje annak, hogy ne csak lerántsák a leplet arról, hogy igenis lesz film, de rendszeresen tájékoztassák is az érdeklődőket egy ilyen jellegű sorozat fejlesztéséről, majd gyártásáról. Ezért egy videónaplót is elkezdtek gyártani, melynek első adását december 27-én, 18.00 órakor lesz:

2016-ban írtunk a teaserről, azóta várjuk a filmet:

Poszt-apokaliptikus film készül arról, milyen szellemváros lenne Budapest, ha kiszáradna a Duna

Budapest szellemvárossá válik ebben a Topolánszky filmben, ami 2017-ben jöhet a mozikba. A teasere viszont már elérhető és meg is mutatjuk. Nagyon baljós és rettentő látványos, beleborzongtunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
53% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés